Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Irodalom - (Nemcsak) a Rajk-per éve. 1949 és a kommunista diktatúra kiépülése (A Rajk-per éve. Közelítések 1949-hez. Szerk. Takács Tibor) Szőts Zoltán Oszkár
anyag, valamint Dzsida László hagyatékának a segítségével lehet tájékozódni. Dzsida egy rövid ideig együtt dolgozott Rajk László feleségével, így került képbe az előbbi perben, amikor a Petőfi-bánya vezetőjeként, szabotázs vádjával letartóztatták. Ekkor három hét után szabadlábra helyezték, de később, 1954-ben, Vargha Béla és társai ügyében két év börtönbüntetést kapott. A kutató szerint Dzsida László perei a klasszikus szabotázs és demokráciaellenes tevékenység vádjával indított koncepciós perek sorába illeszkednek. A Nyilvánosság, „nyilvánosság” című fejezetet Tulipán Éva (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum) A hadsereg átalakítását kísérő propaganda 1948–1949-ben című tanulmánya nyitja. A kutató arra világít rá, hogy a kommunista párt miként fűzte össze az 1848-as emlékezetpolitikát a honvédség átalakításával. Az 1948-as centenárium kulcsmomentuma az volt, hogy az 1848-as honvédzászlókat a szovjet fél ünnepélyes körülmények között visszaszolgáltatta Magyarországnak. Ennek nemcsak szimbolikus jelentősége volt, hanem ideológiai alapul is szolgált. Az MKP Politikai Bizottsága 1948-ban kijelentette, hogy kommunista befolyás alatt álló demokratikus néphadsereg megteremtését tűzte ki célul, amely egyenes leszármazottja a szabadságharc honvédségének. Ez egyet jelentett a Horthy-hadsereg tisztikarának lecserélésével. 1947-ben megalapították a Kossuth Akadémiát, 1948 októberében szovjet tanácsadók érkeztek a hadsereghez. 1951-től használták a Magyar Néphadsereg kifejezést a sikeresen szovjetizált magyar hadseregre. A fejezetben másodikként Papp István (ÁBTL) Szabó Dezső temetése és a Rajkper című munkája következik. A kutató rámutat, hogy Szabó Dezsőt azok között tartjuk számon, akik megalapozták a Horthy-korszak gondolkodását. Az elsodort falu című munka a parasztságban látta az ország jövőjét, az ország felét kitevő agrárnépesség művelésében jelölte meg a jövő zálogát, valamint hirdette a szomszédos népekkel megegyezést és együttműködést. Szabó Dezső 1945-ben elhunyt. Halála után ideiglenesen a Rákóczi téren temették el, s 1946-ban ma is látható emléktáblát helyeztek el itt. Az alapproblémát az jelentette, hogy mit lehet kezdeni szellemi és politikai örökségével. Ő jelentette volna az összekötő pontot az FKGP és az NPP között, ezért komoly viták voltak arról, hogy végső nyughelyét hol jelöljék ki, és miként tartsák meg a szertartást. A vitákat az MDP gyors döntéssel vágta át. 1949. május 18/19-én kihantolták a sírját, és eltemették a Kerepesi temetőben, kész tények elé állítva a vitatkozókat. A dátum a népfrontos választások és Rajk letartóztatása közé esett. A temetés ilyen módon történő intézése hármas üzenettel bírt: egyrészt üzent a koalíciós társaknak, másrészt a népi/hazai kommunistáknak, továbbá azt is megmutatta, hogy a népfrontgondolatnak vége, nincs alternatív szocializmus-eszme, Szabó Dezső pedig a harmadik utat képviselte. A fejezet „Szabad emberek szabad sajtója”. A magyar sajtó átalakítása 1949-ben című zárótanulmányát a Politikatörténeti Intézet kutatója, Takács Róbert jegyzi, aki azt a folyamatot mutatja be, amelyben a magyar sajtót „a már kipróbált, szovjet útra” helyezték. 1945 és 1948 között Magyarországon többpárti nyilvánosság volt, de korlátozottan lehetett belépni, mivel az új lapok indításához politikai engedé-Irodalom 252
