Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Műhely - Kim Bogook: A budapesti Kim Ir Szen iskola
kelet-európai adatoktól: Magyarország mellett kb. 6000 árva volt Lengyel ország -ban, kb. 3000 Romániában43 és 1000 Csehszlovákiában. 44 Ezek a számadatok túl zásnak tűnhetnek, de valójában sok esetben megkülönböztetés nélkül egybeszámolták az árvákat és az ösztöndíjas diákokat, a dokumentumokban pedig az összesített számra hivatkoztak. A Magyar Távirati Iroda (MTI) anyagai is megerősítik, hogy az 1951. évi 200 gyermek után 1953-ban újra befogadtak 200 háborús árvát. Azokat, akiket 1951-ben érkeztek Magyarországra, a Kim Ir Szen iskolának45 nevezett intézményben oktattak. Az 1953-ban érkezettek számára a budapesti Vörös Hadsereg úton46 „Pak Den Aj gyermekotthon (iskola)” néven külön iskolát hoztak létre, és ez 1953. május 8-án fogadott be 200, 8 és 14 év közötti észak-koreai háborús árvát.47 Megérkezésüket követően rögtön nekiálltak a magyar nyelv tanulásának, így szeptembertől el tudták kezdeni az új tanévet. Valószínűleg a már meglévő Kim Ir Szen iskola korlátozott befogadóképessége kényszerítette ki egy új iskola és gyermekotthon létrehozását. Elképzelhető, hogy később Magyarország továbbra is befogadott volna észak-koreai háborús árvákat, akár saját kezdeményezésre, akár a KNDK javaslatára, azonban róluk több olyan anyag nem található, mely az ösztöndíjasokat kizárva csak a háborús árvákra korlátozódna. Egy külügyi dokumentum arra utal, hogy 1955-ben a Kim Ir Szen iskola és a Pak Den Aj gyermekotthon egyesült,48 és feltételezhető, hogy létszámcsökkenés miatt, a hatékony működtetés cél jából integrálták a két hasonló intézményt. Mindent számba véve mondhatjuk, ügyminiszter első helyettesét, Berei Andort, szóba került a háborús árvák ügye, és beszélgetés közben a követ úgy fogalmazott, hogy Kína 13 000 észak-koreai árvát fogadott be. MNL OL XIX-J-14-a, 3. d., 1953, 47, Koreai gyermek ügye. 43Tudorancea: i. m. 33. 44Ebben a jelentésben Pak Csáng Ok szólt arról is, hogy a fokozódó amerikai bombázás miatt az árvák létszáma is egyre növekszik. 45Annak idején az Erdei iskolát Kim Ir Szen iskolává alakították át. A Szabadság-hegyi (ma Széchenyi-hegy) alján lévő iskolába a jó levegő miatt akkoriban tüdőbajos gyermekek is jártak. A részletekért lásd https://www.hegyvidekujsag.hu/archivum-2013-marcius-12/erdei-iskola (Utolsó letöltés ideje: 2020. szeptember 11.) 46A rendszerváltás után Hűvösvölgyi útnak nevezték át. 47https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/mti-kepgyujtemeny/3/kulfoldi -delegaciok-vendegek-magyarorszagon-1953-es-1956-kozott/koreai-gyermekotthon-nyiltbudapesten (Utolsó letöltés ideje: 2020. szeptember 11.) Az időszakot figyelembe véve, azok érkeztek a Pak Den Aj gyermekotthonba, akik 1953. április 24-én a KNDK egyik határvárosát, Sinüzsút hagyták el. A részletekért lásd MNL OL XIX-J-1-k, Észak-Korea, 8. d., 1945–1964, 001274, Koreai gyerekek utazása Magyarországra. 48MNL OL XIX-J-1-k, Észak-Korea, 2. d., 1945–1964, 025/25/4-14, Koreai tanár leváltása. A buda pesti KNDK nagykövetség által kiadott, és a magyar külügyminisztériumhoz eljuttatott hivatalos okmány arról szól, hogy a két intézmény egyesülése miatt egy koreai tanárt leváltottak. Az illetőt később ösztöndíjasnak minősítették át, így tovább tudta folytatni tanulmányait. Lásd MNL OL XIX-J-1-k, Észak-Korea, 8. d., 1945–1964, 025/25/4-11, Vi Chong Szop kérése. A budapesti Kim Ir Szen iskola 233