Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Műhely - Kim Bogook: A budapesti Kim Ir Szen iskola
hogy az 1951 novemberétől 1956 decemberéig a Magyarországon tartózkodó észak-koreai háborús árvák létszáma nem haladhatta meg a 400 főt. A Kim Ir Szen iskola oktatási módszere és a gyermekek adaptációja A Kim Ir Szen iskola oktatási módszere A koreai háborús árvák és az ösztöndíjasok általában Moszkván keresztül jutottak el Budapestre.49 Moszkvába való megérkezésüktól fogva az ottani költségeket, majd a Magyarországi állandó tartózkodás és az oktatás teljes költségét a magyar kormány fedezte saját költségvetéséből.50 1951. november 23-án több ezer magyar úttörő fogadta „kitörő örömmel” a 200 észak-koreai háborús árvát a Nyugati pályaudvaron, akiket aztán a Szabadság-hegy alján lévő Erdei Iskolába vittek. December 15-ig lezajlott az egészségügyi vizsgálat, és a gyerekekkel együtt érkezett észak-koreai tanárok mellett még öt magyar tanárt is magába foglaló tanári kar december 21-én kezdte el őket tanítani.51 A gyakorlati oktatás tartalmáról szóló iratok részben Bulgáriának „köszönhetők”, mert a „baráti ország” kérésére alapos jelentés született a Kim Ir Szen iskolában zajló oktató- és nevelő munkáról. 1952-ben, amikor a bolgár kormány is befogadott észak-koreai gyermekeket, a szófiai magyar nagykövetségen keresztül 49Egy tanúvallomás szerint a Magyarországra érkezett gyermekek közül sokan a KDNK magas rangú kormánytagjainak a gyermekei voltak. Lásd Joung Eun-lee: History of Market and Changes of Economic Structure in North Korea. The Journal of Asiatic Studies , 2011. 1. sz. 228. Ezt azon ban megkérdőjelezi, hogy sem a magyar forrásokban, sem a lengyel, román és bolgár dokumentumokban nem található hasonló utalás. Nem zárhatjuk ki, hogy voltak olyanok is, akik kiváltságos módon jutottak Magyarországra, de többségükről ez nem mondható. Például 1952 februárjában az új észak-koreai nagykövet Budapestre érkezése után a fiát is a Kim Ir Szen iskolába küldte, a kiváltságoknak ehhez nincs köze. MNL OL XIX-J-14-a, 2. d., 1952, 67, Han Hjon Szam új koreai követ látogatása. Az észak-koreai ösztöndíjasok esetében is előfordult a kiváltságok kihasználása, például a korábbi budapesti észak-koreai nagykövet, An Jen a saját lányát, aki Moszkvában tartózkodott, meghívott ösztöndíjasként regisztráltatta a Budapesti Műszaki Egyetemre a magyar szervek segítségével. MNL OL XIX-J-1-k, Észak-Korea, 8. d., 1945-1964, 105/55, Mun koreai tanácsos látogatása, 025-25-5-14, An Gun Szen egyetemi felvétele. De az ösztöndíjasokra nem volt jellemző az ilyesmi. Az egyik jelentés azt írja, hogy az előválasztott ösztöndíjasok közül sokan a háborús helyzetben elhunytak, ezért a KNDK kormánya elhalasztotta az ösztöndíjas csoport indulását. MNL OL XIXJ-14-a, 2. d., 1951, 82, Orvosdelegáció tevékenysége; MNL OL XIX-J-14-a, 3. d., 1953, 45, Konzuli illetéknapló felterjesztése. 50A magyar kormány által vállalt költségért lásd MNL OL XIX-J-1-k, Észak-Korea, 8. d., 1945– 1964, 00195/3, Koreai ösztöndíjasok költségei, uo. 00195/4, Magyarországon tanuló koreai ösztöndíjasok költségvetése, uo. 0512/19-ig, Koreai ösztöndíjasok, uo. 1474/B.J./1953, (tárgy nélküli irat, címzett: Nagy Imre), uo. 02406/10, Koreai diákok utazása Magyarországra. 51MNL OL XIX-J-14-a, 2. d., 1952, 3, A budapesti koreai követséggel kapcsolatos ügyek című irat egyik részének összefoglalása. Ez a jelentés a gyakorlati tanítás előtt készült, ezért az első tanítási napnak december 20-át jelezte, pedig több iratban december 21. szerepel. Műhely 234