Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Műhely - Rácz György: Az egykori hitbizományi és családi levéltárak állami tulajdonba vétele 1945 után. A Batthyány- és a Nádasdy-levéltárak esete
sal, az iratokból megállapítható a kormányzati és igazságszolgáltatási szervek közötti levelezés, iratküldés és iratmozgás. Szerencsés esetben fennmaradt a hitbizományi bírósági anyag is, sőt ha a családi levéltár is átvészelte az 1945. évi pusztítást, akkor rekonstruálható a hitbizományokkal kapcsolatos ügyintézés teljes menete. Ilyen szerencsés a helyzet a Batthyányak körmendi hitbizományi ügyeivel kapcsolatban, mert mindhárom levéltárból értékes adatok egészítik ki egymást. A Nádasdyak esetében viszont sem a családi levéltár hitbizományi anyagai, sem a hitbizományi bíróság iratai nem maradtak meg, csak az igazságügyminisztériumi anyag. A vonatkozó minisztériumi iratokban megtalálhatók azok a kérdőívek, amelyeket a hitbizományokra vonatkozó statisztikai feldolgozások céljából készíttettek a területileg illetékes hitbizományi bíróságokkal. Ezek az akár 1944-ig folyamatos akták pótolhatják az esetleg hiányzó hitbizományi leltárakat. Fontos anyagokat jelentenek ezeken kívül az 1945 utáni adminisztráció során keletkezett iratok: a Veszélyeztetett Magángyűjtemények miniszteri biztosának iratanyaga és a Pénzintézeti Központ anyagai. A családi hitbizományok és a családi levéltár kapcsolatát három fő típusba sorolhatjuk be. Az első a legegyszerűbb, amikor – főként 19. századi kisebb ala pítások esetében ‒ a hitbizományi szervezet igazgatásával kapcsolatban keletkezett iratanyagról alig van információnk. Egyes esetekben tudunk arról, hogy volt levéltár, más esetekben nem. Ezek általában nem rendelkeztek korábbi évszázadokra visszamenő iratokkal, és többnyire csak az uradalmak ügyeit tartalmazó, ún. uradalmi levéltárnak tekinthetők. Funkciójuk egyértelmű: a hitbizomány működéséhez szükséges iratokat üzemszerűen biztosítani kellett a használóknak. Ezek hitbizományi alapítólevelei nem foglalkoznak a levéltárral, de a hitbizomány irattárának természetesen gondját kellett viselni. Ezek a latifundiumok jövedelemtermelő gazdaságként, céljuk teljesítése érdekében szakszerű vezetés (jószágfelügyelő, tiszttartó, intéző) és számadási kötelezettség alatt álltak, az 1868. évi 54. törvénycikket követően a vármegyei törvényszékek mint hitbizományi bíróságok felügyelete alatt. Működésükhöz szervesen hozzátartozott a gazdasági és vagyonnyilvántartások vezetése, a gazdálkodással összefüggő levelezés és nyilvánvalóan ezen iratok megőrzése is. Összehasonlításként megjegyzendő, hogy a mai gazdasági társaságok könyvelési bizonylatai és iratai a mérlegbeszámolóban és leltárban vagyonelemként nem szerepelnek ugyan, mégis elengedhetetlenek, és értelemszerűen társasági tulajdont képeznek. Nem tulajdonítottak történeti értéket ezeknek az uradalmi levéltáraknak, valószínűleg nem is volt országos történeti jelentőségük. Például említhető a Pallavicini hitbizomány, amelynek 1840. évi alapításakor úgy említik a családi levéltárat, mint ahová a kincsek és a könyvek jegyzékét be kell tenni.44 Az Igazságügyminisztérium hitbizo mányi anyagában lévő Pallavicini-anyag tanúsága szerint az 1927-es kérdőívben a 44Östör – Petrovay: i. m. II. 291. Másolata: MNL OL K 579-493. Pallavicini-féle hitbizományi ira tok, 1868–1940. Az egykori hitbizományi és családi levéltárak állami tulajdonba vétele 1945 után 179
