Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Levéltártan - Sasfi Csaba: Egészségügyi dokumentáció mint a levéltáros szakma (egyik) nagy kihívása
2012-ben az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) új szereplőként lépett az egészségügyi dokumentáció történetébe. Az új intézmény a betegjogi képviselő hálózaton keresztül átfogóan felügyelte a betegjogok érvényesülését, másfelől pedig dokumentációs feladatkörében nyilvántartotta a megszűnt egészségügyi intézményeket. Ezek egészségügyi dokumentációjából adatot szolgáltatott, átvéve ezt a funkciót az ezt addig ellátó EKI-től, amely ettől kezdve csak adatfeldolgozóként működött ebben közre. Az OBDK dokumentációs feladatkörében adatkezeléssel kapcsolatos módszertani tevékenységet is kifejtett. E működés keretében két, közel azonos időpontban kiadott tájékoztatója érdekes szempontunkból. Az első a 2013. október 28-án keltezett Módszertani útmutató az egészségügyi dokumentáció selejtezésének és megsemmisítésének ellenőrzéséről (Útmutató), a második az ugyanazon év november 4-én kelt Tájékoztató az egészségügyi intézmények részére a levéltárakkal kapcsolatban (Tájékoztató). Mindkét dokumentumot dr. Novák Krisztina főigazgató jegyezte. A „Valamennyi GYEMSZI [Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet] fenntartásában működő egészségügyi intézmény részére” megküldött Útmutató az első felében indoklás nélkül leszögezi, hogy az Ltv., valamint a 335/2005. kormányrendelet rendelkezései nem alkalmazhatók az egészségügyi szolgáltatóknál keletkezett egészségügyi adatokra. Ezek kezelésére az Eüaktv, a 60/2003. ESZCSM [Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium] és a 62/1997. NM [Népjóléti Minisztérium]-rendeletek vonatkoznak, amelyek meghatározásában az egészségügyi intézmények adatkezelését az egészségügyi adatkezelési szabályzataik alapján önálló adatkezelési rendszerként kell megszervezni, ezért e szabályzatok elkészítését írják elő kötelező jelleggel. E szabályzatok megalkotásához két vonatkozásban kívánt az Útmutató hozzájárulni: egyrészt az egészségügyi dokumentációnak az előírt határidőn túli megőrzésre érdemes része kiválasztásához, másrészt a selejtezési és megsemmisítési eljárásuk kidolgozásához. Az első vonatkozásban megemlíti azt is, hogy az Eüaktv-ben megjelölt levéltár, a SOMKL alapító okirata szerint nem illetékes ezen egészségügyi dokumentáció átvételére. A következőkben – többször is megismételve a levéltárak illetéktelenségét – az egészségügyi dokumentáció selejtezésére és megsemmisítésére fogalmaz meg igen részletes ajánlást a következő felvezetéssel: „Bár a levéltári törtvény nem vonatkozik az egészségügyi dokumentációt kezelő intézményekre, a dokumentumok selejtezésére és megsemmisítésére vonatkozó általános előírásokat célszerű figyelem be venni.” (kiemelés ‒ S. Cs.) A selejtezési eljárás elemei között ismét megjelenik a kötelező nyilvántartási időn túl megőrzendő dokumentáció kiválasztásának kérdése, amihez egy terjedelmesebb, ám jórészt általánosságokat tartalmazó lábjegyzet volt hivatott segítséget nyújtani. Az ajánlás végén pedig a következő zárómegjegyzés olvasható: a selejtezés alá vont „dokumentáció előkészítésénél, értékelésénél a területileg illetékes közlevéltárat – szükség esetén – szaktanácsadásra fel lehet kérni”. Az Útmutatót két eleme miatt mutattam be részletesebben: egyrészt azért, mert a leghatározottabban kimondja, bár nem indokolja a levéltárak illetéktelenségét az Egészségügyi dokumentáció mint a levéltáros szakma (egyik) nagy kihívása 131
