Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Levéltártan - Sasfi Csaba: Egészségügyi dokumentáció mint a levéltáros szakma (egyik) nagy kihívása
kításának igényét. Ezt erősíti a rendelet 5. paragrafusa is, amely az Eüaktv egészségügyi dokumentációra vonatkozó tudományos jelentőség minősítését részlete sebben határozza meg. Eszerint: „az egészségügyi dokumentációnak az Eüaktv-ben előírt határidőt követően történő megőrzésére abban az esetben van lehetőség, ha [...] d) az érintett személy, vagy e) általános tudomány- és kultúrtörténeti okok miatt annak tudományos jelentősége van.” (1-es bekezdés) Ezt a minősítést pedig a paragrafus 2-es bekezdése szerint a betegellátó részleg vezetőjének kezdeményezésére az intézményvezető állapítja meg. Ezek alapján az iratképző szervezeti egység és az intézmény vezetőjének megítélésén múlik, hogy a szervnél képződött egészségügyi dokumentáció közül a kötelező nyilvántartási idő leteltével mely, tudományos jelentőségűnek minősített iratokat ajánl fel átvételre az egészségügyi-orvosi szaklevéltárnak tekintett Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár (a továbbiakban: SOMKL) részére végleges megőrzésre. Azonban, mint előbb felhívtam rá a figyelmet, az iratképző szerv indokolt esetben maga is őrizheti tovább tudományos céllal is az általa ekként minősített egészségügyi dokumentációt. Alighanem ezt hivatott előmozdítani a rendelet „archiválási rend”-re vonatkozó fenti kitétele. Az előbbiek alapján számomra úgy tűnik, hogy a jogalkotók a törvény és végrehajtási rendelete megfogalmazásakor elsősorban egy tervezett átfogó elektronikus egészségügyi nyilvántartási rendszer követelményeihez igazodtak, a hagyományos adathordozóknak a kérdésben vitt nem jelentéktelen szerepét lényegében nem vették figyelembe. Ez nem is maradt következmények nélkül az egészségügyi dokumentáció iratkezelése-irattározása területén. A következőkben azt tekintem át, miként alakult az egészségügyi dokumentáció kérdése levéltárszakmai területen 1998-tól, az Eüaktv és végrehajtási rendeletének hatályba lépését követően. Iratkezelési helyzet az egészségügyi adatkezelési törvény után Mint láttuk, az Eüaktv előtti levéltári szabályozás szerint a fekvőbeteg-ellátási dokumentumokat hosszú megőrzési idő után lényegében teljes egészében levéltári megőrzésre jelölték ki az egészségügyi ágazat részére kialakított irattári tervben. Az adatvédelmi törvény ezzel szemben csak a zárójelentés számára ír elő ilyen hosszú kötelező megőrzési időt, a többi egészségügyi dokumentációt legalább 30 évig kell őrizni, ezután azonban minden ilyen adat megsemmisítendő – a fenti kivételekkel (30. §. 1. bekezdés). A 9/1999. (IV. 14.) számon, az Egészségügyi Minisztérium által az egészségügyi intézmények számára kiadott minta iratkezelési szabályzat irattári terve ugyan hivatkozik mind a levéltári törvényre, mind az Eüaktv-re, azonban alig követi ez utóbbi törvény előírásait. Ez a következőkből látszik: •a „fekvőbeteg-ellátás ügyei” tételcsoporton belül a kórtörténeti lapok, a törzs könyvek és az anyakönyvi jelentések a „nem selejtezhető, határidő nélkül helyben őrizendő” irattári tétel besorolást kapták, a kórházi zárójelentések és Egészségügyi dokumentáció mint a levéltáros szakma (egyik) nagy kihívása 127
