Levéltári Közlemények, 90. (2019)
Gazdaságtörténet Schlett András: Magyarország gazdasági stabilizációja az első világháborút követően
fizetési mérleg egyensúlya érdekében mindent el kellett követni tehát, hogy a mezőgazdasági termékek könnyen kerülhessenek a releváns országok piacaira. A legfontosabb számba jövő partner természetesen Ausztria volt. Magyarország kivitelében Ausztria súlya a húszas években jelentősen csökkent, hiszen a világháború előtti 60%-os részesedése az évtized végére 34%-ra zsugorodott, de így is a legmeghatározóbb agrár-külkereskedelmi partner maradt. Az osztrák‒magyar tárgyalások központi kérdése a magyar mezőgazdasági cikkekre megállapított osztrák vámtételek, illetve az osztrák iparcikkekre megállapított magyar vámtételek mértéke volt. Hosszas – mintegy 14 hónapig tartó – tárgyalásokat követően 1926. május 9-én jött létre a két ország közötti kereskedelmet szabályozó megállapodás és az ezt kiegészítő tarifális szerződés. Jellemző, hogy a magyar előterjesztéseknél a bor- és lisztvám csökkentésének a kérdése jelentette a legszűkebb keresztmetszetet, ahol az osztrák fél a legkevésbé volt hajlandó engedményeket tenni. Végül mégis létrejött a szerződés, melyet gazdasági körökben az első jelentős lépésnek tekintettek a külkereskedelmi forgalom fellendítése felé. Az uralkodó protekcionista szellemiséget mégis jól jellemzi, hogy 1926 decemberében az agrárképviseletek szócsöveként egy keresztény-szocialista képviselő a tavasszal megkötött megállapodás felülvizsgálatát és a mezőgazdasági termékek vámtételének növelését követelte. Csehszlovákiával szintén hosszas diplomáciai tárgyalásokat követően sikerült csak kereskedelmi szerződést kötni 1927 tavaszán. Erre azért is szükség volt, mert a két ország között 1923-ban hatályba lépett megállapodás egyrészt nem tartalmazott tarifális részt, másrészt nem határozták meg benne, hogy a szerződő felek mit is értenek pontosan a „különösen jóindulatú bánásmód” alatt, amelyben részesíteni kívánták volna egymást. Így ez a szerződés nem járulhatott hozzá érdemben a Csehszlovákiába irányuló magyar agrárexport bővüléséhez, és nem szolgálhatott alapul ahhoz, hogy Magyarország védekezni tudjon a csehszlovák agrárprotekcionista intézkedésekkel szemben. Ez utóbbiak leginkább a magyar lisztbevitel tiltásában és egyes agrártermékek vámjának sorozatos megemelésében öltöttek testet. Így 1920 után az addigi gazdasági kapcsolatok fokozatosan leépültek. A csehszlovákiai ipari nagytőke és a magyar nagybirtok érdekelve lett volna a kapcsolatok kiépítésében, csakhogy hazai viszonylatban mindkettő veszített politikai befolyásából. Magyarországon az ipari nagytőke, Csehszlovákiában az agráriusok lobbiereje növekedett, ők pedig mindenféle kompromisszumot elleneztek. Jóllehet a kereskedelmi szerződés megkötésére irányuló tárgyalások megindultak, azok csak igen lassan haladtak előre, és a kapcsolatok új alapokon történő felvételét a politikai ellentétek is akadályozták. Végül az új vámtarifák bevezetése elengedhetetlenül szükségessé tette a kereskedelmi kapcsolatok rendezését. A kereskedelmi szerződés megkötésére 1927. május 5-én került sor, ami a legnagyobb kedvezmény és a paritás elvén alapult. Az egyezmény a magyarországi agrár- és a csehszlovákiai ipari protekcionizmus megerősödését tükrözte. Megkötésekor a két ország közötti áruforgalom már csökkenőben volt, s a visszaesés különösen a Gazdaságtörténet 36
