Levéltári Közlemények, 90. (2019)
Gazdaságtörténet Schlett András: Magyarország gazdasági stabilizációja az első világháborút követően
Az új körülmények között stratégiai fontosságúvá vált a piacszerzés, a nemzetközi munkamegosztásba való mielőbbi sikeres bekapcsolódás előmozdítása. Az új vámtarifa-rendszer gyors kialakítását azonban nem csak a békeszerződés egyes paragrafusai nehezítették, hanem az ipari és agrárlobbi érdekellentéte is. Az agráriusok kiindulópontja szerint a Monarchián belül érvényesülő szabad kereskedelem újbóli megvalósulása lenne üdvözítő az új regionális külkapcsolatok kiépítésekor, míg a nagytőkés ipari csoportok az erőteljes protekcionista védvámrendszer létrehozását próbálták meg kikényszeríteni. Az előbbiek nem számoltak azzal, hogy az iparosodott Ausztriában és Csehországban a háborút követő földosztással létrejövő kis paraszti birtokok védelmére és támogatására megindult a protekcionizmus térhódítása, sőt a korábbi exportpiacokon erősödött az autarkiás agrárpolitika. Ez lehetetlenné tette a kölcsönösség elvén nyugvó kereskedelempolitika kibontakozását, ráadásul a húszas évek eleji gabona-túltermelés olcsóbb importlehetőséget is biztosított ezen országok számára. Meg kell jegyezni azt is, hogy a háború utáni években az igazi védelmet az infláció jelentette a belső piac résztvevői számára, hiszen a külföldi exportőrök érdekeltsége a magyar piacon a gyorsan romló korona miatt drasztikusan csökkent. A vámpolitikai viták az 1923-as – erősen ipart védő – vámtarifa-tervezet körül lángoltak fel leginkább, mely a trianoni Magyarország gazdaságának erős iparosítását tűzte ki célul. A kritikusok ezzel szemben aláhúzták, hogy Magyarországnak mezőgazdasági országként óvakodnia kell az iparfejlesztés érdekében alkalmazott kiadós védelemtől. A vámtarifa csak annyiban tekintheti céljának az ipar fejlesztését, amennyiben az a mezőgazdaság és a fogyasztók érdekeit nem veszélyezteti. Akkor, amikor számtalan anyag, szerszám, eszköz, gép beszerzése áll napirenden ‒ érveltek ‒, nem lehet a gazdák beszerzéseit drágítani vagy lehetetlenné tenni.31 Végül az 1925 januárjában bevezetett új vámrendszer a korábbinál jóval több és magasabb (átlagosan 30 százalékos) vámtételeket tartalmazott. Amíg a könnyűipari termékek vámszintje elérte az 50%-ot, addig bizonyos mezőgazdasági felszerelések és fontosabb nyersanyagok vámmentesen kerülhettek a hazai piacra. A vámrendszer egyben azt a reményt is táplálta, hogy egyes vámtételek viszonossági elv alapján történő csökkentése tárgyalási alapul szolgálhat a magyar agrárexport elhelyezésének megkönnyítésére. Az 1925 és 1929 közötti időszakban a magyar kereskedelempolitikai tevékenység fő célkitűzése a kereskedelmi partnerországokkal kötendő kétoldalú szerződések megtárgyalására és elfogadására irányult. A szerződések központi célja az volt, hogy kedvező feltételeket, elsősorban alacsony vámtételeket tudjanak érvényesíteni a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari kivitel számára. Ennek stratégiai jelentőségét az is mutatja, hogy az agrárkivitel a teljes exporton belül az egész korszakban 60‒65% közötti értéken mozgott. A külkereskedelmi mérleg és a folyó 31Matlekovits Sándor: Vámpolitika és vámtarifa. Budapest, 1923, 51. Magyarország gazdasági stabilizációja az első világháborút követően 35
