Levéltári Közlemények, 90. (2019)
A hidegháború értelmezése magyar szemmel (Békés Csaba: Enyhülés és emancipáció. Magyarország, a szovjet blokk és a nemzetközi politika, 1944–1991) Garadnai Zoltán
A HIDEGHÁBORÚ ÉRTELMEZÉSE MAGYAR SZEMMEL Békés Csaba: Enyhülés és emancipáció. Magyarország, a szovjet blokk és a nemzetközi politika, 1944–1991. Osiris Kiadó – MTA TK, Budapest, 2019, 397 o . A hidegháború története, kialakulása és eseményei hosszú évtizedek óta képezik viták tárgyát. Maga a fogalom George Orwellhez köthető, de Benard Mannes Baruch tőzsdespekuláns, akinek tőzsdei ügyletei idézhették elő az 1929-es New York-i tőzsdei összeomlást, használta először. Népszerűségét azonban Walter Lippmann amerikai politikus-írónak köszönhetjük, aki a hidegháborús konfliktust két vak dinoszaurusznak egy gödörben zajló viaskodásához hasonlította. A hidegháború története, az ahhoz vezető folyamatok, konfliktusok, majd a bipoláris rendszer felbomlása számos tudományterület – politológia, nemzetközi kapcsolatok története, diplomáciatörténet, közgazdaságtan, jog – művelőjét késztette tudományos elemzésre. Az elmúlt évtizedekben több, a hidegháború történetével foglalkozó magyar nyelvű munka is született. Gondoljunk Borhi László, Rainer M. János, Kecskés D. Gusztáv, Baráth Magdolna, Földes György összefoglaló kutatási eredményeire, de a felsorolás korántsem teljes. Békés Csaba szintézise ebbe a sorba illeszkedik bele, hiszen harminc év kutatási tapasztalatait összegzi, és ad egyben önálló értelmezést. A könyv alapvetően a levéltári forrásokra alapozva elemzi Magyarország helyzetét a hidegháború idején, miközben azt a kelet-közép-európai országok, Kína és a Szovjetunió, illetve a Szovjetunió és a nyugati hatalmak kapcsolatrendszerébe (értelemszerűen elsődlegesen az amerikai–szovjet kapcsolatokra fókuszálva) helyezve vizsgálja. A szerző célja a könyv megírásával az volt, hogy a szovjet blokk nemzetközi viszonyait elemezze a már kutatható elsődleges levéltári források alapján, de a legfontosabb – és ez egyben a könyv legnagyobb erénye –, hogy az eddig ismert és az újonnan feltárt források alapján egy komplex és újszerű értelmezését adja a hidegháború történetének. Ezt mutatja, hogy a könyvben a szerző mintegy negyven, a hidegháború történetéhez kapcsolódó elméleti újítását, saját értelmezését olvashatjuk, ami minket is arra késztet, hogy a szerző által felvázolt téziseket és magyarázatokat tovább gondoljuk. Békés Csaba a kötetet 11 fejezetre osztotta, amihez egy elméleti bevezető tartozik. Ebben részletesen kifejti azokat a téziseit, amelyek a hidegháború újszerű értelmezését tartalmazzák, így megadja számunkra az értelmezési keretet is. A szerző legnagyobb elméleti újítása, hogy a hidegháború történetére vonatkozóan új periodizációt javasol. A hagyományos periodizációval szemben azt hangsúlyozza, hogy a hidegháború klasszikus, korai irracionális szakasza 1953-ban befejeződött, és átadta helyét az enyhülés korai időszakának, amit az 1956-os lengyelországi válság és a magyar forradalom megszakított. Tézisét logikusan, a források alapján mutatja be, imponáló intellektuális érveléssel, a levéltári források és a szakirodalom biztos ismeretével. Abból indul ki, hogy a két nagyhatalom (az Irodalom 245
