Levéltári Közlemények, 89. (2018)
Nyolcasok a magyar történelemben - Horváth Sándor: 1968: remény, csalódás és politikai szerepvállalás
hanem a diákok társadalmi mobilitásuk (más szavakkal társadalmi identitásaik, származásuk) miatt másképp kezdtek beszélni nyilvánosan a „munkásokról” vagy a „nőkről”, sőt, a munkások és a nők is egyre nagyobb számban jutottak szóhoz, hogy a maguk nevében beszéljenek. A fejekben a társadalmi határok eltűnése vagy elmosódása Magyarországon is 1968 élményéhez kapcsolható, ami az igen korai, az állampárt által is támogatott nosztalgikus visszaemlékezésekben is megjelent. Ennek egyik jellemző példája az Ifjúsági Park körül kialakult legenda, amely olyan közösségi térként ábrázolja a KISZ Budapesti Bizottsága által 1961-ben alapított Ifiparkot, mintha az a korabeli ifjúság egyik olvasztótégelye lett volna, mintha ott bárki bárkivel találkozhatott volna.13 Az állampárt által kezdetektől táplált és propagált mítosz az állampárt ifjúsági szervezete által üzemeltett Ifiparkot helyezte a visszaemlékezések középpontjába az 1980-as évektől, mint a szocialista tömegkultúra terét, nem pedig az Orfeót vagy a balatonboglári kápolnát, mint az állam által betiltott vagy egy ideig éppen csak megtűrt nyugatias ellenkultúra szimbólumait.14 Ennek az igen korán kezdődő, az állampárt által is táplált ’68-as nosztalgiának az elsődleges funkciója az volt, hogy a nyolcvanas években legitimálja a fennálló rendet, és bizonyítsa, miszerint a Kádár-rendszer lehetővé tett számos, korábban nyugatiasnak minősülő fogyasztási formát. Persze csak szigorú állami ellenőrzés mellett. Az 1956-os megtorlást követő évek és az amnesztiák után Magyarország is látszólag nyitottabbá vált többek között az utazási szabályok változása, a nyugati turisták megjelenése, a nyugati hírek hozzáférhetősége és a tömegmédia nagyobb elterjedése miatt. Az ellenkultúra fogalma is ismertté válhatott, éppen 1968 miatt, sőt, a fiatal értelmiségiek egy része a szellemi megváltást Nyugatról remélte. Generációs élménnyé vált az értelmiségiek körében, hogy kíváncsian figyelték, „melyik tiltott kultúrgyümölcsöt sikerül valakinek – ügyes csomagolásban – becsempésznie és forgalomba hoznia a közgondolkodás államilag ellenőrzött piacán” – emlékezett vissza Klaniczay Gábor.15 A múlt évszázad egyik legismertebb generációjának imázsa óhatatlanul olyan válaszsémákat ad az emlékezők szájába, amelyektől igen nehéz szabadulniuk. Emiatt már önmagában az, hogy a korszakra milyen keretek között emlékezik valaki, meghatározza, miként fogja a korszakot ábrázolni. Ehhez nagymértékben hozzájárult a két világrend (a szocializmus és a kapitalizmus) közötti retorikai versengés, amely az 1960-as évektől egyre fontosabb szerepet kapott a kommunista állami propagandában. „Az 1960-as években a szocialista elit a »Nyugat« árnyal tabb képét alakította ki: a kapitalista rendszer ugyan továbbra is állandó kritika tár-Nyolcasok a magyar történelemben 60 13Schuster Lóránt visszaemlékezése. In: Volt egyszer egy Ifipark . Szerk. Sebők János. Budapest, 1984, 100. 14Ezekről bővebben: Kulturális ellenállás a Kádár-korszakban. Gyűjtemények története . Szerk. Apor Péter – Bódi Lóránt – Horváth Sándor – Huhák Heléna – Scheibner Tamás. Budapest, 2018. 15Klaniczay: i. m. 140.
