Levéltári Közlemények, 89. (2018)
Irodalom - Monumentális kataszter az „osztrák” történelemről (Michael Hochedlinger – Martin Krenn – Simon Peter Terzer [Hg.]: Verzeichnis der Familienarchive und persönlichen Schriftennachlässe zur österreichischen Geschichte 1500–2000) Oross András
zadok) múlva is kézbe vesznek. Éppen ezért jelen ismertető írójának is meggyőződése, hogy – bármennyire fáradságos is – érdemes adattárakba, ismertető leltárakba vagy éppen kutatási segédletekbe erőt fektetni. Az energia bőven megtérül, hiszen akár több generáció is hasznosítani tudja majd a kötetekben rejlő információkat. A most ismertetésre kerülő kötet nem kevesebbet ígér, minthogy az egyes családi levéltárakat és személyi hagyatékokat veszi számba az „osztrák” történelemből az 1500 és 2000 közötti időszakot tekintve. Valójában azonban az egykori Habsburg Monarchia minden egykori tartománya valamiképpen szóba kerül: Belgiumtól Itálián át Magyarországig, Erdélyig és Galíciáig, és természetesen a „magot” képező osztrák és cseh tartományok. A címlapnak kiválasztott kép kapcsán is megjelenik ez a kettősség, hiszen a térképen (Übersichtskarte der in der Österr.-Ungar. Monarchie bestehenden wichtigeren Archive) a Duna-medence lát ható, a mai Alsó- és Felső-Ausztriával, valamint Morvaországgal. A kötetben ennek ellenére természetesen magyar, de lengyel, vagy éppen erdélyi, itáliai és délszláv történeti családok is helyet kaptak. A súlypont a családi levéltárakat tekintve egyébként érthető módon az osztrák (és a cseh) arisztokrácia. Nincs kétségünk afelől, hogy az érdeklődők ezt a munkát egész Közép-Európában – leginkább az egykori Habsburg Monarchia területén – rendszeresen fel fogják ütni, és a benne lévő információkat hasznosítani fogják. Az adattár elkészítésének szükségességét az indokolta, hogy Ausztriában – mivel az országban nem volt kommunista államberendezkedés, ezzel párhuzamosan nem történt meg a magániratok állami kezelésbe vétele – mind a mai napig igen jelentős mennyiségű és kiemelt történeti értékkel bíró levéltár és hagyaték van magánkézben. A családokat, illetve a tulajdonosokat semmilyen jogszabály nem köti, hogyan bánnak az őrizetükben lévő iratokkal. Bár egyes levéltárakat védetté nyilvánítottak Ausztria területén, ám ez a tény csak minimális – jelen ismertetésben nem részletezendő – jogosítványt ad a levéltári hivatal (Archivamt ) funkcióját is ellátó Osztrák Állami Levéltár (Österreichisches Staatsarchiv ) kezébe. Nem kötelezhetőek állagmegóvá sukra, de kutathatóvá tételükre sem. A sokszor ismeretlen helyen lappangó iratanyagok számba vétele – a tulajdonosok elzárkózó magatartása miatt – korlátokba ütközött és ütközik mind a mai napig. Hátráltatta a munkát az is, amikor, bár a hagyaték valamilyen gyűjteménybe (közgyűjteménybe, egyházi gyűjteménybe vagy világi alapítványi őrizetbe) került, ám ott a bekerült anyagokat formai alapon szétválogatták, és azokat a különböző részlegekbe (levéltár, könyvtár, kézirattár, dokumentációs központ) osztották be. A kötet célja ugyanis nemcsak a családi levéltárak és hagyatékok, illetve azok őrzőhelyeinek puszta felsorolása volt, hanem a szerzők rövid leírásokat adva orientálják is a kutatókat. A felhasználók értesülhetnek az őrző intézményről, továbbá a családi levéltár jelenlegi őrzési helyéről, a kutathatóságát segítő jegyzékekről, szakirodalomról, illetve információkat kapnak az iratok (sokszor csak becsült) terjedelméről, évköréről. Elsősorban az állami közgyűjteményekben lévő irategyüttesek esetében olvasható bővebb tartalmi leírás, esetleg a levél-Irodalom 431
