Levéltári Közlemények, 89. (2018)
Irodalom - Monumentális kataszter az „osztrák” történelemről (Michael Hochedlinger – Martin Krenn – Simon Peter Terzer [Hg.]: Verzeichnis der Familienarchive und persönlichen Schriftennachlässe zur österreichischen Geschichte 1500–2000) Oross András
tár/hagyaték őrzési történetének leírása. A tájékozódást sok esetben segíti egy-egy rövid életrajz. (Ez, mondjuk, olyan esetekben hasznos, amikor a felhasználó egyáltalán nem tudja elhelyezni a személyt a történeti múltban. Jelen sorok írója is igen sok alkalommal jár így, csak egy szemléletes példa: Henriette von Schirach esete, aki Adolf Hitler fényképészének, Heinrich Hoffmannnak volt a lánya, és hagyatéka a Bajor Állami Levéltárban, Münchenben található. 843. o.) A kötet összeállítói is tisztában voltak azzal, hogy egy ilyen vállalkozásba nem férhet bele mindenki, azaz lesznek, akiket kihagynak a névsorból. A tudatos válogatás előre meghatározott kritériumok szerint történt, és így is 5000 (!) lexikonszerű bejegyzés alkotja a monumentális vállalkozás eredményeként publikált kötetet. A munka nem akart levéltárkataszter lenni, és nem is törekedett arra, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia összes családi levéltárát és irathagyatékát felsorolja. Fő célja az volt, hogy azok a családok és személyek kerüljenek bele, akik – a megfogalmazás szerint – „történelmi jelentőségűek” voltak. Nekik tehát Ausztria, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia politikai-közigazgatási, katonai, (történet)tudományi és/vagy társadalmi és gazdasági életében kellett szerepet betölteniük. (14–15. o.) A szerkesztők is tudatában voltak annak, hogy nemcsak saját szempontrendszerük miatt maradtak ki bizonyos családok, személyek a gyűjtésből. Az egyes őrző intézményekben dolgozó „kollégák” hozzáállása, segítőkészsége alapvetően szabott határt a teljességnek. A kötet szerkesztője, Michael Hochedlinger a munka bevezetőjében erősen „odaszólt” azoknak, akik sem az első, 2011. évi, sem a második, 2013. évi adatgyűjtési kérdőívükre nem reagáltak érdemben. Elsősorban az ausztriai egyházi levéltárak felé intézte ezt a – meglehetősen lesújtó – kritikát, ahol pár esetben mindenféle adatgyűjtési törekvésük eredménytelen maradt (20. o.) Az természetesen már az adott munkatársak lelkiismeretességének függvénye, hogy milyen szintű és mélységű adatközléssel segítik a gyűjtőmunkát – ezt az emberi tulajdonságból és hozzáállásból fakadó egyenetlenséget a szerkesztők is elismerik. Az adattár lényege, hogy világos felépítésű és befogadható legyen, valamint olyan információkat adjon közre, amelyeket olykor csak hosszú és fáradságos munkával lehet a kutatóknak kideríteni. Az egyes szócikkek felépítése egyértelmű, nem ad többet a szükséges alapadatoknál. A kapcsolatfelvételhez, a tájékozódáshoz éppen elegendő információt közölnek a szerkesztők, ami alapján az esetek túlnyomó részében a felkészült kutató el tudja dönteni, hogy érdemes-e az őrző intézményhez, illetve a tulajdonoshoz fordulnia. Ha a kötet magyar vonatkozásait nézzük, az nekünk, magyar felhasználóknak sok tekintetben ismert adatokat tartalmaz. Ám például a Burgenland területén jelenleg is birtokos, egykori magyar(országi) arisztokrata családok magánkézben lévő iratanyagaira is felhívja a figyelmet. Így értesülünk többek között a Batthyány család Németújváron (Güssing), a Draskovich család szintén Németújváron, vagy éppen az Erdődy család Monyorókeréken (Eberau) őrzött uradalmi és olykor köztörténeti jelentőségű dokumentumokat is tartalmazó levéltárairól, gyűjteményeiről. Magyar szempontból szintén jelentős eredménynek számít az is, hogy a magyar Irodalom 432
