Levéltári Közlemények, 89. (2018)
Műhely - Irina Matiash: Az Ukrán Népköztársaság budapesti diplomáciai képviseletének története, 1919–1924
abban reménykedtek, hogy Vinnyicsenko közvetítésével katonai segítséget kaphatnak az orosz bolsevikoktól, illetve Ukrajnában is hatalomra juttathatják az ukrán kommunistákat, cserébe azt ígérve, hogy „elsimítják Ukrajna konfliktusát ” Oroszországgal. Vinnyicsenko Galagannal együtt megfogalmazta az ukrán–ma gyar közeledés feltételeit. Az első követelésük az volt, hogy Magyarország ismerje el az új államalakulatot, az Ukrán Tanácsköztársaságot az ukrán etnikai határoknak megfelelően, beleértve Galícia ukrán lakosságú körzeteit Lvivvel a Szan folyó mentén, valamint a volt Osztrák–Magyar Monarchia más ukrán lakosságú területeit. Kikötötték azt is, hogy mik lehetnek a feltételei annak, hogy az egyik állam csapatai a másik területén tartózkodjanak, milyen legyen a kormány összetétele, milyen pénzügyi segítséget kell nyújtani az ország megvédéshez a külső és belső ellenségek ellen. A Moszkvába küldött jegyzékre Hrisztyian Rakovszkijtól, az Ukrán Szocialista Tanácsköztársaság külügyi népbiztosától kaptak választ, aki elvetette, hogy bárminemű tárgyalást folytassanak Vinnyicsenkóval mint „a burzsoá ideoló gia képviselőjével”. Ez minden reményt szertefoszlatott arra nézve, hogy magyar részről elfogadják a feltételeket, és csak megerősítette Kun Béla elképzelését a Szovjet-Oroszország és Szovjet-Ukrajna közötti kapcsolatok szükségességéről. Galagan részvétele ezeken a tárgyalásokon szerepet játszott abban, hogy a főként a lengyel és a francia sajtó által sugallt „bolsevik követ” imázsa alakuljon ki róla. A Magyar Tanácsköztársaság fennállása idején a követség tovább működött. Azt hangoztatva, hogy a képviselet egyik fő feladata az állampolgáraik jogainak és érdekeinek védelme, Galagan elérte, hogy az ukrán útlevéllel rendelkező személyek a Magyar Tanácsköztársaság állampolgáraira vonatkozó kötelezettségek alól mentesüljenek. Ezt a „győzelmet” az is megalapozta, hogy a szovjet-orosz kormány és a magyar tanácskormány közötti megállapodás értelmében ezeknek az országoknak a polgárai, amennyiben a másik ország területén tartózkodtak, többletjogokkal rendelkeztek, ugyanakkor különleges kötelezettségeket is róhattak rájuk. Ezért az orosz állampolgárokat kényszermunka is fenyegethette, vagy katonai szolgálatra kötelezhették őket a magyar vörös hadseregben. A misszió másik fontos feladata „az ukrán ügy propagandája” volt, ami a Magyarországi Tanácsköztársaság fennállása idején csak egy ukrán kommunista napilap álcája alatt működhetett. A létrehozandó lap szerkesztőségéhez csatlakozott Mikita Sapoval is, a Központi Rada és a Kis Rada egykori tagja, egykori posta- és távíróügyi miniszter, az Ukrán Nemzeti Szövetség elnöke (1918. november 14. – 1919. január), aki egykoron a földművelésügyi miniszteri tisztséget is betöltötte Csehovszkij kormányában. Sapoval a bolsevikok elől menekült Galíciába, ahonnan 1919 februárjában volt kénytelen távozni a Nyugat-Ukrajnai Népköztársaság kormányával kialakult ellentétei miatt. Az „ukrán kommunista csoport” lapja, a Krasznaja Ukraina („Vörös Ukrajna”) című hetilap első száma 1919. május 24-én jelent meg. Kulcsfontossággal bírt a hetilap negyedik száma. Az abban publikált Kaland vagy tragédia? és a Megértés útja című cikkek súrlódáshoz vezettek a szov jet körökkel, s végül a szerkesztők megbüntetését és a munkától való eltiltását von-Műhely 410
