Levéltári Közlemények, 89. (2018)
Levéltári kutatások – módszertan és gyakorlat - Völgyesi Zoltán: Az ellenforradalom tudatlan szekértolója? A bűnös konstruálása egy 1956 utáni politikai perben
Az 1956-ot követő politikai perekben eljáró hatóságoknak a pártvezetés útmutatása alapján kettős feladata volt: egyrészt be kellett bizonyítaniuk, hogy Magyarországon előre megszervezett és központilag irányított ellenforradalom zajlott le, másrészt fel kellett kutatniuk és eljárás alá vonniuk azokat a személyeket, akik az „ellenforradalomért” felelőssé tehetők: azaz annak szervezőit, irányítóit és főszereplőit. A jogi eszközökkel végrehajtott megtorlást nagyfokú tömegesség jellemezte: az első hónapokban, 1957. május 1-ig 33 704 főt vettek őrizetbe, akik közül 14 542 letartóztatott börtönbe vagy rendőrségi őrizetbe került, 14 244 főt az ügyészségnek adtak át, az internáltak (közbiztonsági őrizetbe vettek) száma pedig mintegy 4500-ra rúgott. Ugyaneddig az időpontig 1693 főt ítéltek el, közülük 314 személyt statáriális eljárás keretében.2 1958 végéig, amikorra a felelősségre voná sok nagy része lezárult, a bírósági statisztika szerint jogerősen 7824 felnőttet és 338 fiatalkorút ítéltek el „ellenforradalmi bűncselekmények” miatt.3 A perbe fogottak kiválasztásánál a pártvezetés különböző szempontok érvényesítésére törekedett. Először is felelősségre kívánták vonni az 1956-os események vezetőit és legaktívabb résztvevőit. Ez azonban csak részben sikerülhetett, hiszen közülük sokan külföldre menekültek, így, ha meg is indították ellenük az eljárást, az ítéletet nem tudták végrehajtani (bár egyeseket távollétük ellenére halálra is ítéltek).4 Az elképzelés megvalósítását az is akadályozta, hogy a társadalom igen széles rétegei mutattak aktivitást a forradalom alatt, megmozdulások résztvevői voltak, illetve forradalmi szervezetekben vállaltak szerepet. Mindenkit nem lehetett bebörtönözni, már így is kevés volt a börtön, másrészt a hatalom belátta: ha a felelősségre vonás mértékének nem szab határt, akkor az ország működőképességét, s ezzel a konszolidációt is veszélyezteti. Az MSZMP vezetésének törekvése volt továbbá az osztályszempontok érvényesítése, azaz a volt „uralkodó osztályok”, a tőkések, gyárosok, bankárok, földbirtokosok, arisztokraták, valamint az 1945 előtti politikai rendszerhez kötődők, a „fasiszta és burzsoá pártok” tagjai, a „Horthyrezsim vezető politikai és katonai személyei”, volt csendőrök részvételének felmutatása.5 Az osztályszempontú magyarázat szerint nekik állt érdekükben a „népi demokratikus rendszer” megdöntése, a korábbi hatalmi rendszer visszaállítása. A rendőrségi nyomozások során azonban kiderült, hogy az osztályellenség körébe sorolható személyeket elvétve is alig találnak a résztvevők között, ellenben akiket a Levéltári kutatások – módszertan és gyakorlat 206 2 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: MNL OL), MSZMP – Magyar Szocialista Munkáspárt, MSZMP KB Politikai Bizottság, 1956–1989 (a továbbiakban: M-KS 288. f. 5), 33. A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága 1957. július 2-i ülése. 3 MNL OL, Igaságügyi Minisztérium, Bírósági, Közjegyzői és Ügyvédi Osztály, 1945–1970 (a továb biakban: XIX-E-1-j.). Az Igazságügyi Minisztérium utasítására készült részletes statisztikákat közli Mikó Zsuzsanna: A terror hétköznapjai. A kádári megtorlás, 1956–1963. Budapest, 2016, 61–68. 4 Szakolczai Attila: Az 1956-os politikai perek. Rubicon, 1995. 6–7. sz. 42–46. 5 MNL OL M-KS 288. f. 5/33. A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága 1957. július 2-i ülése.
