Levéltári Közlemények, 89. (2018)
Nyolcasok a magyar történelemben - Hatos Pál: Az őszirózsás forradalom mostoha köztársasága
ideológiát talált a köztársaság ősi eszméjében. Ez a momentum pedig rávilágít arra, hogy mennyire különbözött a köztársaság szinte a semmiből feltörő jelszava a politikai elitek elképzeléseiben és az elszabaduló tömeghangulat használatában. A köztársaság követelése a megszűnt lojalitást fejezte ki – IV. Károly az olasz front felbomlásának pillanataiban szerencsétlen módon megszavaztatta a csapatokat is, többségük a Monarchia ellen szavazott, sok helyütt tisztek, legénység egyaránt. A köztársasági eszme hirtelen felbukkanása azonban nem új politikai szervezőelv elfogadását jelentette, hanem a mindent elöntő elégedetlenség kifejezése lett. Abban volt pillanatnyi egyetértés a bukás anarchikus forgatagában, hogy a korábbi politikai rend meghalt. A republikanizmus Magyarországon hosszú, a 18. század végi magyar jakobinus mozgalomig érő hagyományra tekinthetett vissza ugyan, de elsöprő támogatottsága sohasem volt a magyar közvéleményben. Még Kossuth Lajos sem merte proklamálni a köztársaságot az 1849-es debreceni trónfosztás után, bár kormányát „respublikai irányúnak” hívta.15 Az időről időre magányos értelmiségiek és marginális politikai csoportok által felvetett köztársasági gondolat tartalma jórészt kimerült a hagyományos Habsburg-ellenességben, a ’49-es függetlenségi hagyományok és a radikális Kossuth-kultusz ápolásban. A kiegyezés Magyarországán azonban „Ferencjóska” tisztelete békésen megfért „Kossuth apánk” kultuszával. Nagy György fiatal székely ügyvéd és függetlenségi országgyűlési képviselő 1910-es évek elején kibontott köztársasági mozgalma nem volt több egy látványos one man show -nál. Egyszemélyes színház, amely – a Viharsarok és a Székelyföld protestáns gazdarétege kivételével – nem mozgatott meg számottevő választói csoportokat. A Nagy által alapított Magyar Köztársasági Párt és vérvörös fedelű folyóirata, a már 1911-ben megindított Magyar Köztársaság nem az eredeti politikai gondolatoknak, inkább az eredetieskedésnek volt a terepe. Lapjain „thurzó szittyák és székely szittyák” küzdöttek a halszagú finnugorság gondolata ellen, s minden skrupulus nélkül, plebejusan voltak soviniszták és kurucok.16 Nagy György az 1868-as Eötvös József-féle nemzetiségi törvényt például szerencsétlen, oktalan nagylelkűségnek tartotta, amelyet rég el kellett volna törölni, s úgy gondolta, a magyar jövő útja „az imperiális uralmon nyugvó köztársaság” lehet.17 1913-ban pártját betiltották, de ez sem vert különösebb hullámokat. A szociáldemokraták és Nagy György sem voltak szövetségesek. Amikor a Függetlenségi Párt vezére, Justh Gyula meghalt, temetésén Nagy György azért szólalt fel Kunfi Zsigmond után, hogy ne csak nemzetközieskedő szocialista pártvezérek parentálják el Kossuth küzdelmeinek utolsó mohikánját. Hasonló ellenérzés kísérte a köztársasági mozgalmat a magyar progresszívek részéről. Bár Ady kiállt mellette, Jászi Oszkár Nagy Györgyöt és a köztársasági pártot lenézően „kis csomó lateiner” Nyolcasok a magyar történelemben 16 15Mezey Barna: Az első magyar köztársaság. 1849 respublikája. In: Feitl István (szerk.): A köztársa ság a modern kori történelem fényében. Budapest, 2007, 181. 16Lásd Bónis György: Nagy György és az 1914 előtti magyar köztársasági mozgalom. Budapest, 1962, 88. 17Uo. 23.
