Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19-20. században - Balogh János Mátyás: A kávéházba járó budapesti kisember (1890-1891)
77 BALOGH J ÁNOS M ÁTYÁS A KÁVÉHÁZBA JÁRÓ BUDAPESTI KISEMBER (1890–1891) Írásomban egy napló két évét elemezve arra a megállapításra jutok, hogy 1890– 1891-ben, Budapesten a kávéház-látogatás nemcsak a „polgári középosztály”, de éppúgy a „kisemberek” (munkások, cselédek, segédek, kishivatalnokok, iparosok) körében is megfigyelhető, rendszeres szabadidős elfoglaltság volt. E napló alapján alaposabban megfigyelhetjük és leírhatjuk egy kávéház egyes törzsvendégeit: számukra (nők és férfiak vegyesen) a kávéház vonzereje minden bizonnyal abban rejlett, hogy az társaséletük kiemelt színtereként, egyfajta délutáni találkozó- és gyülekezőhelyként funkcionált. Feltételezésem szerint a kávéházak világa (nem egybemosva a kávémérésekkel) azonban (ekkor még) egyáltalán nem volt „demokratikus” – a budapesti kisemberek saját kávéházukba jártak. Kávéház-történetek és történészi optika A 19. század végi, 20. századi eleji budapesti kávéház-kultúra széles körben ismert, még ha felületesen is. Több mint egy évszázada jelennek meg írások, cikkek, könyvek, albumok és egyéb, nosztalgikus ismertetések erről az alapvetően csillogónak és művészinek vélt világról. A bőséges, de igen vegyes (szak)irodalom áttekintésére nincs mód, ezért csak két nagyon fontos cikket emelek ki, és tanulmányomban a későbbiekben leginkább ezek megközelítéseire, forrásaira és eredményeire reflektálok. Gyáni Gábor 1996-os írása – A kávéházba járó polgár – egy „átlagpolgári” nap lót mintaszerűen elemezve tesz megállapításokat az egyedi (naplóírói) kávéházhasználatra, és részben ezek alapján a budapesti kávéházak általános karakte risz ti -kumát is leírja. Megállapítja, hogy a „budapesti, s egyéb közép-európai kávéházak világáról az a kép rögzült nemegyszer már a kortársak tudatában is, hogy ez azonos az értelmiség, kivált a művészértelmiség társaséletével. Ez a kávéházak szociológiáját illető egyoldalúság főként utólag, a kávéház-történet jóvoltából gyökeresedett evidenciává.” Gyáni rámutat arra, hogy ez az írói/művész szubkultúrára való fogalmi leegyszerűsítés a felhasznált források, az „optika” egyenes következménye, és az ekképpen „közhellyé merevedő kép módosítása nem is képzelhető el másként, mint a források másfajta megválasztása útján.”1 Gyáni bizonyos állításait vitatja Saly Noémi, aki 2004-es írásában annak bemutatását tűzte célul maga elé, hogy kik jártak a kávéházakba (valójában: kávéházakba és kávémérésekbe).2 A hatalmas és szí - 1 Gyáni Gábor: A kávéházba járó polgár. Budapesti Negyed , 1996. 12–13. sz. 57–68. 2 Saly Noémi: „Ide minden rangú ember és mindkét nem eljöhet...”. A pesti kávéház mint a társa sélet színtere. Budapesti Negyed , 2004. 46. sz. 39–66.
