Levéltári Közlemények, 88. (2017)
A reformáció és magyarországi öröksége - Nagy Levente: Román kálvinista-pravoszláv hitviták a 17. századi katekizmusok tükrében
A szóban forgó helyen Micu még egy 1656-ban kiadott önálló nyomtatványról is beszámol: Catechijmușul legii creștinești din Scriptura Sfântă cules, care cuprinde întrebări și răspunsuri despre lucrurile și învățăturile sufletești și întărit cu mărturisiri din Scriptură Sfântă. Și acum a doua oară tipărit din porunca și voia Măriei sale cinstitul și prea luminatul Gheorghie Racoți, din milalui Dumnezeu craiul Ardealului. Tipăritu-s-au în tipografia Mării sale în cetate Belgradului. („A keresz tény vallás katekizmusa, mely a Szent Írásból szedegettetett, és amely a lelki dolgokról és tanításokról való kérdéseket és feleleteket tartalmazza a Szent Írásból vett bizonyítékokkal megerősítve. Most másodszorra nyomtattatott ki őfelsége Rákóczi György, Isten kegyelméből Erdély dicső és fényességes királyának, parancsolatjára, őfelsége gyulafehérvári nyomdájában”.) Ez minden bizonnyal a preszákai káté újrakiadása lehetett, de a címe csak részben egyezik a Scutul ban lévő címrészlettel. Ezek szerint 1656-ban három külön nyomtatvány jelent meg: 1. az agenda (Cinul ...); 2. a Catechijmușul ...; és 3. a Scutul ... Ez utóbbiba később újból belekö tötték az első kettőt, és ellátták a Varlaam vitairatára válaszoló előszóval. Hogy miért adták ki ugyanabban az évben külön-külön, majd mintegy antológiaként is a két, illetve három szöveget, nem lehet megállapítani. Talán komoly és hathatós propagandának szánták, elsősorban a Kárpátokon túlra. A szövegből kiderül: a szenvedélyes, de ugyanakkor nem sértegető vitairat szerzője jól ismerte a keleti egyház szokásrendszerét. Számtalanszor hivatkozott a Szentírásra vissza nem vezethető egyházi szertartásokra, amelyek szerinte emberi találmányok, ezért nem kell azokat követni. „Mert a fejeteken nincsen annyi hajszál, mint ahány szokásotok van, a Pál evangéliumán kívül [azaz a Pál evangéliumától eltérő], amint ez a következőkből mutatkozik. Melyik apostol tanította nektek, hogy amikor kereszteltek, köpjetek és leheljetek a vízbe, és hogy viaszpecsétet tegyetek a gyermek fejére s kenjétek meg kenőccsel és forgassátok meg háromszor az asztal körül, lóbáljátok meg a szentkép előtt? Mert Krisztus nekünk másképp tanította a keresztelést. [...] Melyik apostoltól tanultátok, hogy az úrvacsorában [össze] keverjétek a bort vízzel és kenyérrel és [úgy] vigyétek azt a betegekhez, kinyitván szájukat fával [és kanállal adjátok be nekik az úrvacsorát]? [...] És melyik apostol tanította a halottak körüli időtöltést (virrasztást), hogy képeket tegyetek hasukra, hogy csókoljátok azokat, és hogy tegyetek viaszkeresztet a kezébe és pénzt, s adjatok nekik ’útravalót’ s mossátok meg borral, s hogy a pap kezdje először azok elföldelését? [...] Ezek sincse nek a Szentírásban megírva, sem a próféták, sem az apostolok, sem az evangélisták nem tanították ezeket, mert ezek vénasszonyos mesék. Miféle Szentírásban találtátok az emberek házasságára nézve, hogy körül kössétek az esketendőket övvel és koszorút tegyetek a fejükre, gyertyát a hátuk mögé s nyalassatok mézet velük.”26 A házasság ügyére mint sokakat érintő kérdésre többször is visszatér a Scutul szerzője. Az 1569-ben Enyeden tartott első román kálvinista zsinat engedte meg a A reformáció és magyarországi öröksége 72 26A Scutul szövegét Mózes András fordításában idézem. A szögletes zárójelben lévő részek az én javításaim. Lásd Mózes András: A román reformáció kátéirodalma . Kolozsvár, 1942, 94.
