Levéltári Közlemények, 88. (2017)
In memoriam - Lakos János (1947-2017) Mikó Zsuzsanna
515 LAKOS JÁNOS (1947–2017) Nehéz szívvel búcsúzunk Lakos Jánostól, a Magyar Országos Levéltár korábbi főigazgatójától, vezető szakfelügyelőtől. Nehéz szívvel, hiszen Lakos János ahhoz a nagy levéltáros generációhoz tartozott, aki 1972-es levéltárosi pályafutásának kezdete óta a levéltáros szakmáért élt és tett. Reméltük, hogy 2013-as nyugdíjba vonulása után még lesz lehetőség tanulni tőle, megszerzett tudásából, tapasztalatából tudunk még többet hasznosítani. Jó lett volna vele még néhányszor beszélgetni, vitatkozni, szakmai ellentéteket feloldani, mint ahogy azt János aktív időszakában a Hess András téri szobájában annyiszor megtettük. Lakos János végigjárta a levéltáros szakma lépcsőfokait, tudását a szakma gyakorlati művelésével alapozta meg. Dolgozott levéltárosként a Magyar Országos Levéltárban és a Pest Megyei Levéltárban. Vezetőként vállalt feladatot a Pest Megyei Levéltár váci fióklevéltárában, majd igazgatóhelyettesi beosztásban működött. Gyakorlati tudásának hasznosítására a levéltári terület irányítását ellátó minisztériumi szinten is lehetősége nyílt, a Művelődési, illetve Művelődési és Közoktatási Minisztérium Levéltári Osztályának főmunkatársa, később pedig helyettes vezetője volt. Pályájának csúcsát a Magyar Országos Levéltár főigazgatói pozíciójának betöltése jelentette. Nehéz feladatot kapott: egy régi, pártállami levéltári szervezet lebontását és egy új, modern levéltári szervezet felépítését. A Magyar Országos Levéltár és az Új Magyar Központi Levéltár egyesítésekor a minisztérium által meghirdetett pályázat útján 1992. július elsejei hatállyal elnyerte a Levéltár főigazgatói posztját, amelyet 1997. június 30-ig töltött be. Főigazgatói pályázatában hármas célt tűzött maga elé: a két levéltár összevonása ne okozzon törést a levéltári működésben, a Magyar Országos Levéltár elfoglalhassa súlyának megfelelő helyét a hazai levéltári rendszerben és a nemzetközi levéltári közéletben, a levéltár a közvélemény előtt is kellően ismert legyen. A szervezeti megújítás mellett lehetősége nyílt az Országos Levéltár új óbudai épületének birtokbavételére is. A kárpótlási törvények nyomán fókuszba került levéltár modern kori kihívásainak kezelése, az informatika és az állományvédelem területén jelentkező új elvárások megjelenése felkészült levéltári vezetőt igényelt, amelynek a miniszteri minősítés alapján tartósan magas színvonalon felelt meg. Az 1997 utáni időszak ismételten a levéltári szakma egészét érintő feladatokat hozott számára. 1998-tól nyugdíjazásáig vezető szakfelügyelő volt, ezen funkciója révén nem volt olyan levéltári terület és levéltártípus, amelyet ne ismert volna behatóan. Szakmai jelentéseinek alapossága és pontossága sokat segített abban, hogy az egyes levéltárak megfelelő szakmai állománnyal és költségvetési támogatással működhessenek.
