Levéltári Közlemények, 88. (2017)
In memoriam - Lakos János (1947-2017) Mikó Zsuzsanna
In memoriam 516 Lakos János fontosnak tartotta, hogy a levéltárak tudományos intézményként is működjenek, és a levéltári iratanyagra épülő magas színvonalú tudományos munkák szülessenek. Tudományos munkássága a levéltári és történeti irodalomra egyaránt kiterjedt. Összeállította a Magyar Országos Levéltár kéziratos térképeinek katalógusát, Pest megyei levéltárosként pedig a helytörténetírás támogatásához készített a kutatók számára a gyakorlatban is jól hasznosítható segédletet. A levéltári forráskiadványok között újdonságként hatott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1989. évi jegyzőkönyveinek rendszerváltozást követő kiadása. Kiemelkedő forrásközlésnek számítanak a Szapáry- és a Wekerlekormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890 és 1895 közötti kötetei is. Az oktatásban és az intézménytörténetben is alapműként forgatjuk A Magyar Országos Levéltár története című munkáját, amely méltó megemlékezés volt a levéltár 250. éves fennállásának évfordulóján. Tudományos munkái azt a hitet tükrözik, hogy a levéltárosi hivatás nem kizárólag a napi hivatali feladatok ellátásáról szól, a jelen és az utánunk jövő nemzedéknek is adnunk kell tudásunkból valami maradandót, hasznosíthatót. Munkásságáért Lakos János több állami díjat és kitüntetést is kapott: Ember Győző-, Pauler Gyula- és Széchényi Ferenc-díjat vehetett át. 1993 decemberében Ember Győző ravatalánál az Országos Levéltár kapcsán a következőket mondta: Ember Győző számára az intézmény az otthont jelentette, ahol a pályafutását kezdte, és amelyhez nem lett hűtlen soha. Lakos János szintén ehhez a hűséges nemzedékhez tartozott, egész pályafutása alatt segíteni és építeni akart, szolgálatnak fogta fel a levéltárosi hivatást. A főigazgatói tevékenységéből és a tudományos publikációiból kitűnő pontosság, hivatástudat és felelősségérzet a személyes találkozások során is világossá vált. Mindig talált időt a levéltárügy szakmai kihívásairól, problémáiról szóló beszélgetésekre, közös gondolkodásra. Kollégákkal ugyanolyan felelősséggel és komolysággal vitatott meg levéltári jogi, szervezeti és szakmai kérdéseket, mintha saját magának kellett volna döntést hozni azokban. Lakos János a levéltárosi pálya teljességét élhette meg, építhetett, alkothatott, és amikor úgy hozta az élet, a tudományos munkában is kiteljesedhetett. Emléke az intézménytörténetben és a tudományos életben egyaránt fennmarad. Nyugodjék békében. Mikó Zsuzsanna
