Levéltári Közlemények, 88. (2017)
A reformáció és magyarországi öröksége - Schramek László: II. József türelmi politikájának érvényesülése Pest megyében (1781-1789)
Összegzés Pest megyét a török hódoltság végén ritka, protestáns többségű népesség lakta, amelynek templomai az 1681. évi törvényeknek köszönhetően artikuláris helyeken álltak az oszmánok kiűzése után. Az újjáéledő magyar egyházi és államigazgatás a 18. század első felének gyakorlatához igazodva, igyekezett korlátozni a protestánsok vallásgyakorlatát. A szigor azonban enyhülni látszott az 1770-es években, amikor már az állam is gátolta a protestánsok további háttérbe szorítását. A reformátusok és az evangélikusok a legtöbb esetben már ekkor is engedélyt kaptak a templomok felújítására, függetlenül attól, hogy egy imaház artikuláris helynek számított-e vagy sem. Ezt az enyhülést teljesítette ki II. József türelmi rendelete, amelynek kihirdetése ellen a közgyűlés és a váci püspöki konzisztórium is eredménytelenül tiltakozott. A protestáns közösségek 1782 tavaszától kérelmezték újjászervezésük engedélyezését. Az eljárások egyes elemei már Mária Terézia uralkodásának végén rögzültek. A helytartótanács az országos gyakorlathoz hasonlóan az itteni kérelmeket is csak jó egy év elteltével bírálta el, de II. József 1783. nyári fellépése a későbbiekben az ügyintézés idejét itt is jelentős mértékben lerövidítette. A „kalapos király” uralkodásának középső harmadában már kevés új imaház épült, és kevés közösség nyert vallásgyakorlati jogot. Ez azt jelentette, hogy az egyházközségek újjáalakulása gyorsan lezárult. Ebben az időben a protestáns egyházak igazgatási rendszerét strukturálták át, azaz mindenhol kialakították az anya- és leányegyházak rendszerét. Az 1786 utáni években a harangok használata és a stólafizetés körüli viták kerültek előtérbe. Az utóbbival összefüggésben a tápiószentmártoni evangélikus egyházközség többször is nyíltan kifejtette, hogy méltánytalannak érzi a katolikus plébános eltartására vonatkozó kötelezettséget. A türelmi rendeletnek a stóla és párbér fizetésére vonatkozó előírásait sok helyen nem, vagy csak kényszer hatására teljesítették. A megyei igazgatás szereplőinek hozzáállása szemmel láthatóan nagyot változott 1782 és 1788 között. Eleinte a türelmi politika egésze ellen tiltakoztak, míg hat év elteltével még azt a harangot is szó nélkül a reformátusoknak ítélték, amely talán soha nem lehetett az övék. E változás hátterét egyelőre részletes vizsgálat nem tisztázta megnyugtatóan. Alighanem szerepet játszhatott ebben a megyei vezetés változása is. Laczkovich Imrét ugyanis 1784-ben Szily József váltotta az alispáni székben. A megyék döntési jogköre 1785-ben jelentős mértékben megnőtt, mivel ekkortól a vallásgyakorlat kérdésében is dönthettek, kizárólag elutasító határozat esetén kellett értesíteni a helytartótanácsot.124 Pest megye azonban ezt követően is a kor mányszék megerősítését kérte a legtöbb ügyben. II. József uralkodásának végére a Pest megyei protestáns felekezetek szervezettségét, a hívek összeforrottságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1786-ra jól szervezett, többszörösen tagolt iskolarendszer állt rendelkezésükre. A reformáció és magyarországi öröksége 46 124Mályusz: i. m. 403.
