Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Műhely - Csendes László: Sztálinista tájkép a „géniusz generalisszimusz” nélkül. Kisebbségi és vallási csoportok üldözése a Román Népköztársaságban
Nem vitás, hogy sikerrel kecsegtetett a rendőrállam „liberalizmusát és demokratikus szellemét” a nemzetközi közvélemény bizalmát élvező egyház befolyásolásával megmutatni. Az erre irányuló kampányok következtében azonban a közép- és kelet-európai egyházak megalkuvó vezetősége lassan elvesztette mind a gyülekezetek, mind a Nyugaton élő hittestvérek bizalmát. Ehhez kötődött a modell harmadik „lépcsője” is: az államnak megfelelő új teológiát dolgoztak ki, amelyet az egyház vezetőin keresztül próbáltak a gyülekezetekre ráerőltetni. Ez a teológiai koncepció viszont az érvényesség és a belső kohézió terén egyaránt nagy hiányosságokat mutatott. Az egyházakkal kapcsolatos állami politika utolsó lépését Ravasz László az „egyházi diktatúra” kiépítésében látta. A püspök, Wurmbrandhoz hasonlóan, elítélte a papok állami kinevezését, mert ezáltal a hatóságok belülről is befolyást gyakorolhattak az egyházra, a közösségek viszont elvesztették azon jogukat, hogy szabadon választhassák meg papjaikat. Ez kiszolgáltatta a gyülekezeteket új vezetőiknek, akik szabadon büntethették az ellenszegülést és az egyházi szabályok megszegését. Az, hogy a gyülekezetük bizalmát elveszítő egyházi vezetők mindenáron fenn akarták tartani a hierarchiában elfoglalt pozíciójukat, Ravasz László szerint teljesen elfogadhatatlan volt.26 A püspök tanácsát így foglalhatnánk össze: „az egyház a hit kockázata.” Mivel nem e világból való az üzenet, amelyet azokhoz is el kell juttatnia, akik hallgatnak rá, meg azokhoz is, akik nem hisznek Istenben „az egyház vésse eszébe, hogy egzisz tenciája a hit dolga.” A Magyar és a Román Népköztársaságok vallásos társadalma sok mindenben hasonló volt. A hit reményt és identitást tudott adni, a szeretet pedig alternatívát tudott nyújtani a hívő embereknek. Ilyen alapon mertek egyének és csoportok szembeszállni azzal a tartalmatlan és sivár életvitellel, amelyet a kommunista láger vezetői egész Közép- és Kelet-Európában erőltettek. Az ellenzékiség győzelmének számított, hogy megteltek a templomok, a zsinagógák és a mecsetek (még ha a vallási vezetők némelyike távol állt is a tökéletességtől). A felidézett iratok azt sugallják, hogy Ambrus mediolanumi (milánói) püspök egyik észrevételének még a (poszt)sztálinizmus korában is komoly valóságtartalma volt, habár véleményét másfél évezreddel korábban, a IV. században fogalmazta meg. Szent Ambrus II. Valentinianusnak, a Római Birodalom társuralkodójának írta: „Erőszakkal ugyan megváltoztathatod az emberek nézeteit, de hitet (te) nem adhatsz nekik.27 Műhely 378 26Azt írta, hogy „[az állam lehet, hogy] megnyert pár papot, [...] ám csak azt érte el, hogy a magyar protestáns hívők nagy száma vált még közömbösebbé irántuk.” Uo. 27Extorque solent timidis commutationem, fidem inspirare non possunt.
