Levéltári Közlemények, 88. (2017)

Műhely - Gecsényi Lajos: Dokumentumok Habsburg Ottó és a Magyar Nemzeti Bizottmány kapcsolatához (1948-1950)

Együtt voltunk abban a reményben, [hogy] Közi Horváth József lehessen az az ember, aki kibékíti a jobboldali urakat a Nemzeti Bizottmánnyal, sajnos nem sike­rült. Ezért a felelősség nem terheli egyedül a jobboldaliakat. Később a Liberális Párt szerepéről írtam, és ezt próbáltam előtérbe hozni. Sajnos ez sem sikerült. Azonban a tény az, hogy a jobboldali csoportosulás mind jobban kikristályosodott, annál is inkább, mivel itt Európában egy kifejezett jobboldali eltolódás észlelhető. Franciaország jobbra mozdul, Belgiumban és Németországban jobb felé szavaztak, Angliában a szocialista kormány legyöngült. Mindennek az lett az eredménye, hogy az itteni jobboldali honfitársaink egy külön csoportba tömörülnek, amelyben nemcsak 39-ek, 45-ök, sőt 47-ek is részt vesznek. Még mindig nem tartottam volna e csoport relációját a Nemzeti Bizottmánnyal sürgősen rendezendőnek, ha nem tapasztaltam volna, hogy egyes hatalmi erők felhasználják e magyar kettéhasadást saját érdekeikre. A nagy nehézség mindmáig a távolságból ered, mivel levélben ilyen dolgok csak nehezen elintézendőek. Személyi megbeszélésre volna szükség, éspedig sürgősen. Mindmáig az anyagi kérdés nehezítette meg ezen megoldást. Tudniillik mindig az volt a felfogásom, hogy tárgyalások csak úgy lehetségesek, ha az innsbrucki parlamenti bizottság50 megbízottjai megjelennek a Nemzeti Bizottmány előtt. A Bizottmány képviselőinek tárgyalásai itt Európában sokkal nehezebbek lettek volna. Most váratlanul arra van kilátásunk, hogy egy ilyen meg­beszélésre elegendő anyagiakat kapunk, hogy 2 innsbrucki delegátus New York-i útját finanszírozhassuk. Én persze személyem szerint ez ügyben nem akarnék meg­jelenni, így tehát a finanszírozást is úgy rendezném, hogy evvel nevem összekötte­tésbe nem jöhet. Már most a tervem a következő: e hét végén úgyis ide jönnek Teleki Béla51 és Marjaffy 52 képviselők. Én tekintélyem latba vetésével, azt fogom próbálni tőlük elérni, hogy amennyire lehet, az Ön elgondolásait magukévá tegyék. Ezek után úgyis átjövök Amerikába és számítok arra, hogy szeptember 14-én dél­után találkozunk majd, és az itteni megbeszélés eredményéről informálhatom Önt. Azt szeretném, hogy szeptember 20-a körül Teleki és Marjaffy jöjjenek át New Yorkba, hogy ott mindent a Nemzeti Bizottmánnyal tisztázzanak. Én tehát a két úr utazását úgy akarom tempírozni, hogy akkor érkeznének New Yorkba, amikor én már nem leszek ott, mivel nyíltan semmi esetre sem akarok kapcsolatban lenni a tárgyalásokkal. Ön azt érezhetné talán, hogy én az ügy megoldását elhamarkodot-Műhely 292 50Minden valószínűség szerint a volt ’39-es parlamenti képviselők Unió elnevezéssel 1949 elején Innsbruck székhellyel létrejött csoportja, melynek vezetői Teleki Béla és Máriaffi Lajos voltak. 51Teleki Béla (1899–1990) erdélyi földbirtokos, jogász, politikus. A magyar országgyűlés 1940-ben behívott tagja, 1941 tavaszától az Erdélyi Párt elnöke. 1944 végén a szovjet hatóságok letartóztat­ták, 1945 októberében került szabadlábra. 1947-ben emigrált. Éveken át Ausztriában élt, tevéke­nyen részt vett az emigráció mozgalmaiban. Az ötvenes években az Egyesült Államokba költözött. A Magyar Nemzeti Bizottmány tagja. 52Marjaffy – helyesen Máriaffi Lajos (1894–1971) erdélyi földbirtokos, a magyar országgyűlés fel ­sőházának 1940-ben behívott tagja. Ausztriába emigrált, ahol tevékenyen részt vett az emigráció szervezeteinek munkájában, az ún. Unio csoport egyik vezetője.

Next

/
Thumbnails
Contents