Levéltári Közlemények, 88. (2017)
A reformáció és magyarországi öröksége - Csepregi Zoltán: A reformáció kezdetei II. Lajos Magyar Királyságában
ták.39 Ezen eljárások kapcsán ugyan a világi és egyházi hatóságok a nagyszebenie ket a „tévtanítások”elutasítására hívták fel, de csak általános fordulatokkal, konkrét intézkedés nélkül.40 E három ügy azt a benyomást kelti, hogy szereplőik való színűleg személyes ellentéteiket vagy rivalizálásukat igyekeztek a hitújítás és hitvédelem díszletei közé helyezni, ám a tanítás tartalmi elemei nélkül. Az egyházi gyakorlat megújítására való törekvés csak 1526-ban tűnik fel Gosztonyi János püspök és a nagyszebeni káptalan leveleiben. Az utóbbi szerint Johannes Hecht városi tanácsos házában rendszeresen német nyelvű liturgiát tartanak, és ugyanő menedéket nyújt egy kiugrott domonkos barátnak, Georgiusnak, aki engedély nélkül prédikál és a népet az egyház iránti engedetlenségre biztatja.41 Ez alapján Hecht a reformáció laikus patrónusának tűnik, míg Marcus Pemfflinger királybíró, bár egyes kortársai őt tették felelőssé az újítók térnyeréséért,42 – szemben a 19. századi pozitivista tör ténetírás álláspontjával – nem sorolható be ugyanebbe a kategóriába.43 Az eddig mondottakat érdemes egy újabb táblázatban összefoglalnom, ismét földrajzi csoportosításban, de az időrendet is feltüntetve (lásd a 2. Függelék et). Az adatok sűrűsödését szintén négy gócban találjuk: Buda, Sopron, a bányavárosok, de a negyedik helyen itt már nem Felső-Magyarország, hanem Nagyszeben jelenik meg. Az elsődleges források szövegének elemzése a reformáció számottevő hatását mutatja ki Magyarország németajkú közegében a mohácsi csata előtti időszakban, de a mozgalom adataink szerint még nem lépte át az országon belül húzódó német–magyar nyelvhatárt. Kijelenthető tehát, hogy a reformáció tanítása 1526-ig kizárólag városi, német nyelvi közegben érhető tetten. A magyar etnikum egyértelműen a mohácsi vereség teológiai értelmezésére, azaz a szentek tiszteletének kritikájára lesz majd csak fogékony, ahogyan ezt az első jelentős magyar nyelvű reformátor, Dévai Mátyás44 írói munkásságában találjuk. 45 A Mohács utáni ideológiai és identitáskrízist tanulmányom végén, egy másik személy, Georg Stoltz46 kapcsán fogom röviden bemutatni. A reformáció és magyarországi öröksége 16 39Johannes Mild (1524): Egyháztörténelmi emlékek... 1. kötet, 108., 114–115. (Nr. 103, 119); Simon von Trappold (1524): Egyháztörténelmi emlékek... 1. kötet, 153–154., 179–180. (Nr. 157, 168); Johannes Clementis Mydwischer (1525): Egyháztörténelmi emlékek... 1. kötet, 215., 218–220., 223–225. (Nr. 210, 213, 218); Zoványi Jenő: A reformáczió Magyarországon 1565-ig . Budapest, [1922]. Reprint: Budapest, 1986, 31–32., 44–45., 59.; Reinerth: i. m. 11. 40Egyháztörténelmi emlékek... 1. kötet, 123–124., 134–135., 140–142. (Nr. 125, 140, 146); Keul: i. m. 47–49. 41Egyháztörténelmi emlékek... 1. kötet, 241–243., 258–261. (Nr. 236, 249); Zoványi: i. m. 59–60., 64.; Reinerth: i. m. 13–14.; Keul: i. m. 49–50. 42Egyháztörténelmi emlékek... 1. kötet, 273–274. (Nr. 263); Keul: i. m. 50–51. 43Kubinyi: i. m. 44Dévai (Bíró) Mátyás (†1545): Biographisch-bibliographisches... 1. kötet, 1276–1277.; Evangélikus lelkészek... I/1., 368.; Magyar Művelődéstörténeti Lexikon ... 2. kötet, 185–186.; Melanchtons Briefwechsel... 11. kötet, 345.; Die Religion... 2. kötet, 773. 45Ács Pál: „Elváltozott idők”. Irányváltások a régi magyar irodalomban . Budapest, 2006 /Régi Magyar Könyvtár. Tanulmányok 6./, 11–34. 46Georg Stoltz (Felső-Szilézia – Vajdahunyad, 1530): Csepregi: A reformáció nyelve... 113–116.
