Levéltári Közlemények, 88. (2017)
A reformáció és magyarországi öröksége - Csepregi Zoltán: A reformáció kezdetei II. Lajos Magyar Királyságában
További tanulság, hogy a felsoroltak között csak három szerzetest találunk: Christophorus soproni ferences prédikátort47 és két kiugrott domonkos barátot, az említett Georgiuson kívül Leonhardust, aki Selmecbányán lépett nyilvános házasságra.48 Az összes többi név világi papot vagy laikust takar. Ennek az aránynak a fényében óvatosan kell kezelnünk az ún. magyarországi ferences reformációról szóló elméleteket, vagy azt a próbálkozást, amely – Martin Luther analógiájára – minden reformátorban kiugrott szerzetest vél felfedezni.49 Erre az óvatosságra akkor is szükség van, ha Szűcs Jenő kutatási eredményei után50 Erdélyi Gabriella újabb forrásokkal és nyomós érvekkel támogatta meg a szerzetesi és reformátori mozgalmakat egymással összefüggésbe hozó felfogást.51 Ugyancsak elgondolkodtató a hazai humanista mozgalomba való szerény beágyazottság is. A humanista és a reformátori mozgalom szövetsége Magyarországon mélyebb is volt és időben tovább is tartott, mint a német-római birodalomban. Az ország csupán egyetlen értelmiségi elittel rendelkezett, és ugyanazok a szerzők (általában városi iskolák tanárai, prédikátorok, nemesi családok nevelői) egyidejűleg írtak humanista irodalmi és reformátori vallásos műveket. A reformáció első évtizedeit Erasmus tekintélye határozta meg,52 majd Philipp Melanchthon lett a fő tájékozódási pont.53 Ugyan a táblázat jobboldali oszlopában talán feltüntethetnénk még néhány volt itáliai, krakkói és bécsi diákot is (pl. Cordatust, Henselt,54 Schustelt,55 Fabert, Staudachert), de ezeknek sem humanista műveltségéről, sem humanista tevékenységéről nem maradtak fenn konkrét adatok. Az ő életpályájukban a humanista kötődésnél sokkal meghatározóbbnak tűnik a német városi kultúrához való kapcsolódás. Egyes esetekben (Budán és a bányavárosokban) még a A reformáció kezdetei II. Lajos Magyar Királyságában 17 47Uo. 27–29. 48MNL OL Diplomatikai Levéltár (a továbbiakban. DL), 35021 (1524. 11. 03.); Egyháztörténelmi emlékek... 1. kötet, 177–178. (Nr. 167). 49Őze Sándor: A határ és a határtalan. Identitáselemek vizsgálata a 16. századi magyar ütközőzóna népességénél. Budapest, 2006 /METEM Könyvek 54./, 81–102. 50Szűcs Jenő: Ferences ellenzéki áramlat a magyar parasztháború és reformáció hátterében. Irodalomtörténeti Közlemények, 1974, 409–435. 51Erdélyi Gabriella: Szökött szerzetesek. Erőszak és fiatalok a késő középkorban. Budapest, 2011. 52Jan-Andrea Bernhard: Konsolidierung des reformierten Bekenntnisses im Reich der Stephanskrone. Ein Beitrag zur Kommunikationsgeschichte zwischen Ungarn und der Schweiz in der frühen Neuzeit (1500–1700). Göttingen, 2015 /Refo500 Academic Studies 19./. 53Ritoókné Szalay Ágnes: Miért Melanchthon? In: Balázs Mihály et al. (szerk.): Művelődési törekvé sek a korai újkorban. Tanulmányok Keserű Bálint tiszteletére. Szeged, 1997 /Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 35./, 497–505. 54Achatius Hensel (Bártfa – Selmecbánya, 1549): Csepregi: A reformáció nyelve... 174–178.; Evangélikus lelkészek... I/1., 666. Vö. Egyháztörténelmi emlékek... 1. kötet, 189–190. (Nr. 181). 55Wolfgang Schustel (Griesbach/Passau – Görlitz, 1553): Ilpo Tapani Piirainen – Vendelín Jankovič: Reformationsbriefe aus Bardejov/Bartfeld. Ein Beitrag zum Frühneuhochdeutschen in der Slowakei. In: Neuphilologische Mitteilungen. 1991, 501–511.; Csepregi: A reformáció nyelve... 143–149.; Csepregi: Közösségi kultúra... 14–15.; Evangélikus lelkészek... I/3., 74.
