Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19-20. században - Kiss András: „Nem hisszük, hogy a lakótelepi dolgozók csak sör, vagy egyéb ital fogyasztásában találnák meg szórakozásukat”. Munkavégzés és szabadidő-kultúra a Csepel Autógyárban
már tonból és Taksonyból érkeztek zenészek a Kéktóhoz, akik sváb- és cigányzenét játszottak. Mákos János szigetszentmiklósi cigányzenész így emlékezett vissza erre az időszakra: „Keringőket, csárdásokat és foxtrottot játszottak többnyire, de igény volt a magyar nótákra is. Amikor felkerültem ide vidékről, csak Budapesten kívülre volt érvényes zenészvizsgám. Lementem hát a Kéktóra, mert a prímást már ismertem. Na, ez odaszólt a Miksának, a vak harmonikásnak, hogy ez itt egy jó prímás. [...] Az épület teraszán volt a tánctér, ott voltunk mi is zenészek, szabadtéren. A bulik szombatonként pirkadatig tartottak.” 42 Az 1950-es évek közepén már egyre többen látogattak el a Kéktóra szórakozási célból, ebből nemegyszer társadalmi feszültség is keletkezett. Azok a mezőgazdasági munkát végző fiatalok, akiknek nem volt lehetőségük Csepelre bejutni, szintén a Kéktóra jártak szórakozni. Kőrősi József és D. Török Pál vb-tagok az 1955. március 8-i tanácstestületi ülésen szóvá tették azt, hogy a Kéktó helyiségeibe a parasztfiatalokat nem engedték be, csak az autógyár dolgozóit. A tanácsülésen a felszólalók azzal vádolták meg a járműipari vállalatot, hogy hozzáállásukkal „nem fog a munkás-paraszt szövetség elmélyülni”. 43 B. T., aki 1952. áprilisban lett a Csepel Autógyár Szakszervezeti Bizottságának függetlenített kultúrfelelőse, úgy emlékezett vissza, hogy a Kéktóra a Csepel-sziget több településéről is jártak szórakozni: „Sajnos késeltek is. A tököliek csizmában jártak, 44 és ide, ennek a szárába volt bedugva a kés. Rettentő sok balhé volt egy idő után, verekedés, meg miegymás, a rendőrök állandóan ott voltak.”45 A rendbontások miatt a táncrendezvények lebonyolítása előtt egy hónappal az autógyári szervezőknek engedélyt kellett kérniük a rendőrségtől, a tűzoltóságtól és a helyi tanácstól is. B. T. hangsúlyozta, hogy a rendzavarások miatt – melyeket általában a résztvevők ittassága okozott – erős kézre volt szükség a rendfenntartásban, amit egy dunaharaszti illetőségű rendőr biztosított sajátos módszerekkel: „Volt egy rendőr Dunaharasztiról, az aztán mindig megverte a balhézókat. Volt egy szoba alul, amolyan fél pince, na, ez oda bevitte őket, elvette a késüket, és rettenetesen megverte őket. Akit oda levitt, az többé nem cirkuszolt.” 46 A Kéktó körüli konfliktusok ról a Fényszóró már 1956-ban tudósított és úgy mutatta be a területet, mint ahova egyre több jampec47 járt szórakozni, és a verekedések miatt a helyszín veszített Munkavégzés és szabadidő-kultúra a Csepel Autógyárban 147 42Fényszóró, 1954. szeptember 15. 43MNL PML XXIII-833-b-5. kötet, 1955. március 8. 44Ebből arra következtethetünk, hogy a tököli Kéktó-látogatók munkájuk és hagyományos paraszti életformájuk miatt is ragaszkodtak a falusi ruhaviselethez. 45Interjú B. T.-vel. Szigetszentmiklós, 2011. Készítette: Jószai Attila. 46Uo. 47Jampec jelentése: léha, feltűnően öltözködő és viselkedő fiatal. A jampec alakja elsősorban az utcai gengszterek világához és különösen a divathoz kötődik. A szocialista társadalmi normákat figyelmen kívül hagyó csoportok helyzetéről lásd Horváth Sándor: Gumibot és razzia. A szocialista rendőrség és a szegénység felügyelete. Belügyi Szemle, 2012. 7–8. sz. 128–142.; Uő: A Késdobáló és a jampecek. Szubkultúrák Sztálinvárosban. Korall, 2000. 1. sz. 119–136.; Uő: A kapu és a határ: mindennapi Sztálinváros. Budapest, 2004.
