Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19-20. században - Kiss András: „Nem hisszük, hogy a lakótelepi dolgozók csak sör, vagy egyéb ital fogyasztásában találnák meg szórakozásukat”. Munkavégzés és szabadidő-kultúra a Csepel Autógyárban
vonzerejéből.48 Egyik interjúalanyom, aki az 1950-es években fiatal munkásként járt a Kéktóra szórakozni, a verekedésekről mindössze annyit mondott: „Az akkori fiatalság tisztán verekedett [t. i. fair play módon – K. A.], akkor is voltak lányok.” 49 Az autógyár a terület látogatásának szigorításáról döntött, ami azt jelentette, hogy a vállalat csak a saját dolgozóinak és a klubtagoknak biztosított szórakozási lehetőséget a hétvégeken, számukra is négy forintos belépőjegy ellenében. Az 1950-es évek közepére ugyanis a Kéktó látogatói közül feltehetően már többen voltak azok, akik a rendbontás és az alkoholfogyasztás miatt látogatták a területet, mint azok, akik kulturált módon kívánták eltölteni szabadidejüket. Ez abból következtethető, hogy a Csepel Autógyár vezetőségének egyik javaslata szerint azokról is gondoskodni kívántak, akik „csak” sörözni szerettek volna, de nem akartak részt venni kulturális programokon. Számukra egy alkalmi kimérőt nyitottak a terület kapujánál. Ez az intézkedés azonban a munkások tiltakozását váltotta ki, mivel úgy érezték, kizárták őket a kéktói szórakozási lehetőségekből. A vállalatvezetés értetlenségének adott hangot, amiért szerintük a munkások csak alkoholos italok fogyasztásában lelték örömüket: „Nem hisszük, hogy a lakótelepi dolgozók csak sör, vagy egyéb ital fogyasztásában találnák meg szórakozásukat. ” 50 Nem található adat arról, hogy az autógyári dolgozók közül hány főt sorolt a hatalom a jampecok közé. A forrásokban arra sincs utalás, hogy a jampecok fő találkozási helye a Kéktó lett volna, jóllehet a Fényszóró ide vonatkozó cikke ezt közölte. Abból kiindulva, hogy a jampec alakja inkább városi munkásfigurának számított, mint vidékinek, számuk csekélynek feltételezhető. Létüknek és életfelfogásuknak az autógyár környezetének falusias jellege alapvetően nem kedvezett, jóllehet a jampec-szellemiség és a tinédzserekből álló bandák tagadhatatlanul a munkásfiatalokhoz kötődtek. Feltételezhető, hogy a különcséget és a hivatalos normákkal szembeni életmódot képviselő fiatalok Csepelről és Budapest déli kerületeiből érkezhettek szórakozni.51 1953-ban, a Nagy Imre miniszterelnök nevével jelzett gazdaságpolitikai irányváltás során számos nehézipari beruházást állítottak le. A források átcsoportosítása korántsem az oktatási és kulturális szférában csapódott le, hanem elsősorban a mezőgazdasági beruházásokban, a fogyasztás és az életszínvonal emelkedésében jelentkezett.52 Mindez azért is fontos, mivel 1953 után a Csepel Autógyárban is Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19–20. században 148 48Fényszóró, 1956. május 31. A Kéktó kriminalizálódásáról és a tiltott szerencsejátékokról a sziget szentmiklósi tanácsnál is tudtak, azonban tehetetlennek bizonyultak, a terület ugyanis a Csepel Autógyár tulajdonában volt. 49Interjúalanyom nem járult hozzá nevének és monogramjának közléséhez. 50Fényszóró, 1956. május 31. 51Sztálinvárosban különös módon éppen a Bartók Béla Művelődési Ház vált a jampecok egyik fő találkozási helyévé, melyet hétvégenként „szálltak meg”, és az alkalomra a legújabb „jampecdivat” szerint öltözködtek. Horváth: A kapu és a határ... 181. 52Az 1953. évi beruházási állomány közel 15%-át állították le. Az ipar az 1953. évi beruházásoknak még 46,3%-át, 1954-ben viszont már csak 35,2%-át tette ki, a mezőgazdaság 1953. évi 13,7%-os beruházási arányát viszont 1954-re 24%-ra emelték. Pető Iván – Szakács Sándor: A hazai gazda ság négy évtizedének története 1945–1985. I. Budapest, 1985, 248–249.
