Levéltári Közlemények, 88. (2017)

Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19-20. században - Gáli Máté: Berzeviczy Albert - egy kultúrpolitikus magánélete és mindennapjai

Kuzmik Zsófia is. Három hónappal később ismét a majdani neje társaságában ala­kította a Nevelőnő kerestetik című francia mű egyik karakterét. 31 Színészi karrierje „csúcsára” 1881. március 26-án jutott. Aznap a Széchenyi-kör nevű eperjesi magyar közművelődési egyesület szervezésében a városi állandó színház ünnepé­lyes megnyitóján a legendás színésznővel, Prielle Kornéliával32 együtt lépett fel. Almási Balogh Tihamér Két év múltán című vígjátékának egyik szereplőjét formál ­ta meg.33 Méghozzá a „ hírneves művésznő szerint olyan rátermettséggel, hogy a Nemzeti Színházban is megállná a helyét.” 34 1881-es parlamenti képviselővé választása után Berzeviczy „kétlaki” életmódot folytatott a családjával. Az országgyűlés ülésszakai alatt a fővárosban tartózkodtak, a parlament nyári szüneteiben viszont hazautaztak Berzevicére. Az ifjú politikus kezdetben a VI. kerületi Dalszínház utcában bérelt lakást. 1887-es államtitkári kinevezése után, jobb anyagi lehetőségeinek köszönhetően költözött át az Oktogonhoz, az Andrássy út 50-be. Berzeviczy személyi titkára, legifjabb Szász Károly szerint az Oktogon téri lakás „boldog családi fészek”, „szinte szentélyszerű kedves családi kör” volt. Ő gyakorlatilag mindennapos vendégnek számított ott, mivel főnöke a titkári óráját reggelente, hivatalba menet előtt, az otthonában tar­totta. Ilyenkor Szász Berzeviczy dolgozószobájának – melynek egyik falát egy Kuzmik Zsófiát ábrázoló festmény díszítette – íróasztalánál foglalt helyet, és leje­gyezte azoknak a leveleknek a tartalmát, melyeket ő fel-alá járkálva diktált le neki. A reggeli órákban gyakran benézett Berzeviczyékhez a háziorvosuk, az eperjesi születésű dr. Elischer Gyula is, aki jó barátja és páciense egészségi állapota felől érdeklődött.35 Az Oktogonról Berzeviczy 1897-ben költözött át az Erzsébet körúti New York­palotába, melynek harmadik emeletén egy hatszobás, nagypolgári lakást bérelt élete végéig. Két közeli barátja is az épületben lakott a századelőn, Alexander Bernát, valamint az ismert konzervatív irodalomtörténész-esztéta Beöthy Zsolt. Feljegyzések szerint lakása „főúri eleganciával” volt berendezve,36 dolgozószobáját antik bútorok és értékes festmények díszítették.37 A berzevicei családi uradalom azt követően szállt Berzeviczyre, hogy atyja 1889-ben, anyja pedig egy évvel korábban elhunyt. Édesanyja Szinyei Merse Amália, a híres festő, Szinyei Merse Pál nagynénje volt, a Sárosmegyei Jótékony Berzeviczy Albert – egy kultúrpolitikus magánélete és mindennapjai 101 31Berzeviczy Albert: Berzeviczei házam története... 51. 32Prielle Kornélia (1826–1906) volt az első, aki a Nemzeti Színháztól „örökös tag” rangot kapott 1881-ben. 33Eperjes. Fővárosi Lapok , 1881. március 29. 376–377. 34Dr. Gaál Ferike [Berzeviczy Edit]: Emlékezés Berzeviczy Albertre... Képes Vasárnap , 1943. márci ­us 30. 204. 35Szász Károly: Emlékezés Berzeviczy Albertre. Budapesti Szemle , 258. kötet, 1940, 753. sz. 64. 36Lehet-e közeledés a kettészakadt magyar irodalomban? Prágai Magyar Hírlap , 1927. február 8. 4. 37Kornitzer Béla: Tizenhárompróbás zsidóbarát vagyok, – mondja a nyolcvanegyéves Berzeviczy Albert. Egyenlőség , 1934. november 24. 9.

Next

/
Thumbnails
Contents