Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Schwarczwölder Ádám: A király válaszúton. Ferenc József és a Bánffy-kormány válsága
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően sét. Az obstrukciót kiterjesztették a költségvetési törvényjavaslatra, majd a kormány indemnity-javaslatára18 is, így az 1899-es év elfogadott költségvetés nélkül, azaz exlex állapotban köszöntött az országra.19 A Bánffyval szembeni ellenszenv nem csak az 1896-os választások során szerzett sérelmekből táplálkozott, hanem az agrárius-merkantil ellentétből is.20 A kormányfő erősen kötődött a Szabadelvű Párt legnagyobb, merkantil (óliberálisnak vagy Tisza-gárdának is nevezett) csoportjához. Az agráriusok minden pártban jelen voltak, így a kormánypártban is létezett egy agrárius szárny, míg az Apponyi Albert és Horánszky Nándor vezette Nemzeti Pártot alapvetően a konzervatívagrárius színezet jellemezte. Az ischli klauzula, pontosabban annak a veszélye, hogy az aktuális vámszövetség még hosszú ideig érvényben marad, ahelyett, hogy a Magyarországnak (és nekik) kedvezőbb új vámszövetség mielőbb életbe lépne, alapvetően sértette az agráriusok érdekeit. Részben ezzel is magyarázható, hogy az egyre inkább elmélyülő válság során Bánffyért, aki pedig vállalta volna a kemény harcot, a kormánypárt bizonyos körei sem voltak hajlandóak síkra szállni. A Szabadelvű Párt és az eredetileg 67-es alapon álló Nemzeti Párt - Ferenc József által is támogatott - fúziója tulajdonképpen 1894 óta függő kérdés volt. Különösen az 1897. évi XXIII. törvénycikkel,21 a párt egyik régi követelésének - a magyar nyelvű tisztképzés - megvalósulásával nyert teret a Nemzeti Párban az a nézet, „hogy most már csupán a Bánffy-féle erőszakosságok kiirthatatlan emléke akadályozza meg a fúziót, és ezzel az ellenzéki szerep megunottságának érzése mind általánosabbá és erősebbé lett.”22 Hiába lett volna azonban a Nemzeti Párt nyitott a fúzióra a „zsarnok” és a merkantilekhez kötődő kormányfő fejéért cserébe, a konzervatív színezetű csoporttal értelemszerűen a Szabadelvű Párt számra mesz- sze legnagyobb, merkantil-liberális tábora nem szívesen egyesült volna. Hogyan kezelte a király a válságot, milyen álláspontra helyezkedett, és vál- toztatott-e azon? Milyen tényezők motiválhatták a legfőbb döntéshozó döntéseit? Kiknek a tanácsaira támaszkodott? 1® Az országgyűlés ideiglenes felhatalmazása a kormánynak arra, hogy az új büdzsé elfogadásáig az állam pénzügyeit az előző évi költségvetés keretén belül intézze. 19 A politikai helyzet alakulását részletesen bemutatja Balassa Imre: A Bánffy-éra története. In Balla Antal (szerk.): A magyar országgyűlés története 1867-1927. Légrády, Budapest, 1927, 198-204. o.; Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Magyarország története 1867-1918. I. kötet. Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1934. 355-365. o.; Hanák Péter: A dualizmus válságának kezdetei a 19. század végén. In Uő (főszerk.): Magyarország története 1890-1918. I. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983, 218-222. o. 2® A kérdésről összefoglaló jelleggel lásd Katus: i.m. 544-547. o. 21 Három új honvéd középiskola felállítását rendelte el, valamint a honvédtisztképző Ludovikát a közös hadsereg hasonló akadémiáival egyenrangúvá emelték, az ezekben magyarul képzett tisztek a közös hadseregbe is felvételt nyerhettek. 22 Apponyi Albert: Emlékirataim. Ötven év. I. Ifjúkorom - Huszonöt év az ellenzéken. Pantheon, Budapest, 1926, 265-266. o. 66
