Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Schwarczwölder Ádám: A király válaszúton. Ferenc József és a Bánffy-kormány válsága
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően politikus maga a király volt.12 Döntéseit általában körültekintően, illetékes tanácsosai meghallgatása után, de magabiztosan és következetesen hozta. Ha mindezek ismeretében sorra vesszük a kiegyezés utáni kabinetek sorsának alakulását, nem meglepő, hogy arra a megállapításra juthatunk, miszerint az egyes kormányok kinevezésénél, illetve lemondásánál „többször érvényesült Ferenc József akarata, mint ahányszor neki kellett lényeges engedményeket tennie a parlamenti többségnek.”'3 Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az egyes helyzetekben a király lehetőségei végtelenek lettek volna, hiszen az esetek többségében nagyon is véges számú opció közül választhatott. Konkrétan az 1898-1899. év fordulóján kiélesedő válság során is igazából csak két járható út mutatkozott számára, és bár Ferenc József szemszögéből mindkettő kecsegtetett előnyökkel, ugyanúgy komoly veszélyeket is hordozott magában. Amennyiben Bánffy mellett tör lándzsát, és a miniszterelnök által javasolt erőszakos, alkotmányellenes módon száll szembe az ellenzékkel, akkor egyrészt sikerül csírájában elfojtani az obstrukciót, másrészt azonban elidegeníti magától a politikai elit mérsékelt tagjait, valamint hosszú időre állandósítja Magyarországon a feszültséget. Amennyiben pedig az ellenzékiekkel kötendő kompromisszumot választja, az gyorsabb és (legalábbis rövid távon) biztonságosabb utat jelent, viszont akkor fel kell áldoznia miniszterelnökét, ami tulajdonképpen az obstrukcióval történő zsarolás győzelmét hozza, és ezáltal veszélyes precedenst is teremt. De egyáltalán miként került Ferenc József ilyen döntési helyzetbe 1898 decemberére? A Bánffy-kormány kilátásai 1898 őszén Amikor 1895 januárjában, a legutóbbi magyar kormányválság záróakkordjaként Ferenc József - mivel alkalmasabb személyt nem talált - Bánffy Dezsőt bízta meg kormányalakítással, úgy érezte, hogy némileg gyámkodnia kell az eredetileg átmenetinek szánt kormány felett, melynek pozícióját maga sem érezte stabilnak. Ám az akkor a politikai garnitúra második vonalából szerencsés kézzel a miniszteri székbe emelt tagokkal (például Lukács László, Wlassics Gyula, illetve 1895 novemberében Darányi Ignác) a Bánffy vezette „szürke kabinet” a várakozásokkal ellentétben több mint három éven át sikeresen működött.14 * Mindennek 1 9 Talán csak a vele egyidős Tisza Kálmánnak a politika első vonalában töltött múltját lehetett volna az övéhez mérni, a „generális” tanácsait azonban 1898-1899 fordulóján már nem kérte ki. ^ Ifj. Bertényi Iván: Űt a hatalomhoz. Miniszterelnökök kinevezése és bukása a dualizmus korában. Rubicon, 2014. 9. sz. 43. o. 14 Ifj. Bertényi: Bánffy Dezső és a nemzetiségi kérdés... 93-95. o. A Bánffy-kabinet működésére összefoglaló jelleggel Katus: i.m. 555-558. o. 64
