Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Schwarczwölder Ádám: A király válaszúton. Ferenc József és a Bánffy-kormány válsága
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően Az uralkodó mint a legfőbb döntéshozó Az általánosan elfogadott vélekedés szerint Ferenc József - többek között - azért is egyezett bele a kiegyezésbe és a dualizmus adott formájába, mert kiterjedt felségjogainak köszönhetően a közös kül- és hadügyekben megőrizhette abszolútnak tekinthető hatalmát, de ezen túlmenően Ausztriában és Magyarországon is valójában övé maradt a legfőbb politikai hatalom.'E tanulmánynak nem tárgya a dualista korszakban meglévő uralkodói felségjogok bemutatása,* 4 * 6 mindössze néhány, a szűkebb téma szempontjából fontos, a király, a törvényhozás és a mindenkori kormány viszonyrendszerét érintő tényezőre hívjuk fel a figyelmet. Bár korszakunkban Ferenc József végig a parlamentnek felelős kormányok útján gyakorolta végrehajtó hatalmát, és rendelkezéseit egy miniszternek is ellenjegyeznie kellett, az 1848-as törvényekben rögzített helyzethez képest a kiegyezés után a király pozíciója az országgyűléssel és a kormánnyal szemben is megerősödött. Az 1867. évi X. te. lehetővé tette számára, hogy akkor is feloszlassa a törvényhozást, ha az még nem fogadta el a következő évi költségvetést, de az új országgyűlésnek még elég ideje lesz azt letárgyalni.3 A józan belátáson kívül semmi sem kötelezte arra az uralkodót, hogy a többségi elv figyelembevételével, a választásokon győztes pártból nevezzen ki miniszterelnököt, sőt a kormány- váltások általában a választásoktól függetlenül történtek/’ Az 1848-as szabályozáshoz képest az 1867. évi VIII. te. értelmében nem csak a miniszterelnököt, hanem az egyes minisztereket is ő nevezte ki. •3 ' Néhány példa a teljesség igénye nélkül. A. J. P. Taylor szerint a Monarchia egy olyan birodalom volt, ahol „az uralkodó valóban lemondott a belügyek közvetlen ellenőrzéséről, de ahol még mindig ő gyakorolta a legfelsőbb hatalmat.” Taylor, A.J.P.: A Habsburg Monarchia 1809-1919. Scolar Kiadó, Budapest, 1998,164. o. A közös miniszterek kinevezésével és felmentésével kapcsolatban lásd Somogyi Éva: Kormányzati rendszer a dualista Habsburg Monarchiában. MTA Történettudományi Intézet, Budapest, 1996, 58-62. o. Pölöskei Ferenc szerint az uralkodó „a közös ügyekben kizárólagos hatalommal rendelkezett”, illetve „az uralkodói felségjogok széles körű, kiterjedt rendszere szinte egyedülállónak tekinthető a korabeli polgári államok sorában”. Pölöskei Ferenc: Deák Ferenc utolsó évei. Éghajlat Kiadó, Budapest, 2004. 49. o. 4 Lásd Katus László: A modern Magyarország születése. Magyarország története 1711-1914. Kronosz Kiadó, Pécs, 2012, 306-307. o.; Kozári Monika: A dualista rendszer (1867-1918). Pannonica Kiadó, Budapest, 2005, 16-18. o. A királyi felségjogok sokoldalú és minden tekintetben alapos elemzésére és más európai monarchiákkal való összevetésére lásd Szente Zoltán: Kormányzás a dualizmus korában. A XIX. századi európai parlamentarizmus és Magyarország kormányformája a kiegyezés után. Atlantisz Kiadó, Budapest, 2011, 199-243. o. Ettől függetlenül Ferenc József 1905-1906-ban exlex állapotban is feloszlatta az országgyűlést, sőt utóbbi esetben karhatalom felhasználásával. Az is sokat elárul a parlament és a király közti erőviszonyról, hogy Ferenc József nem látogatta az üléseket, ha személyesen nyitotta meg vagy rekesztette be az országgyűlést, akkor a honatyák mentek a budai palotába, ami a gyakorlatban inkább hasonlított hódoló küldöttséghez. A függetlenségi ellenzék persze rendre kikelt ez ellen. Lásd például az ezzel kapcsolatos vitát mindjárt az 1869-es országgyűlés legelső ülésén: Az 1869. évi április 20-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. I. kötet, 4-7. o. 6 Ebben persze szerepet játszott, hogy a korszakban az 1905-1910 közötti időszakot leszámítva lényegében mindig ugyanolyan, a királynak kedvező (a dualizmus adott formáját elfogadó) politikai programot valló párt rendelkezett többséggel a képviselőházban. 62
