Levéltári Közlemények, 87. (2016)

Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Székely Tamás: "Ad retinendam coronam". Az erdélyi szászok és a Habsburg-dinasztia kapcsolata a dualizmus korában (1867-1918)

Ad retinendam coronam

tagjai „császári és apostoli királyi felségnek”, „legkegyelmesebb császáruknak, királyuknak és uruknak” tekintették Ferenc Józsefet, akihez „az erőszak ellen védelemért könyörögve” fordultak.

„Felséged mint Szent István koronájának magasztos viselője, Szent Istvánnak, a magyar királyság alapítójának szellemében atyai szívén hordja az állam soknyelvű népének sorsát, és az egyházunk által ápolt és óvott erdélyi szász néptörzs is ragaszkodik évszázados viharain át kipróbált hűséggel Császári és Apostoli Királyi Felségedhez és Felséged legmagasabb családjához, és így nem érdemtelen Felséged legkegyelmesebb védelmére az igazságtalanság és fenyegető megsemmisülés ellen” - indokolták szokatlan lépésüket. A szászok elsősorban a vallás- és közoktatási miniszter önkényes eljárása, illetve az alkotmány állítólagos megsértése ellen tiltakoztak, melynek sarkalatos elve szerintük éppen az lenne, „hogy az ország törvények és nem törvényellenes rendeletek útján kormányoztassék”. A szász evangélikus konzisztórium szerint a magyar kormány oktatáspolitikája csak tovább fokozta a Szászföldön amúgy is jelentős mértékű kivándorlást Amerikába. A nem magyar nyelvű nemzetiségek elnyomása a szászok szerint nem csak Szent István, de Deák Ferenc hagyatékát is tagadja, melynek megvédését várták Ferenc Józseftől. „Kérjük a jó Istent, hogy áldja meg és oltalmazza meg Felségedet, édes hazánkat pedig óvja meg attól a kétségbeesett kísérlettől, mely egy élet- és halálra szóló műtét által egynyelvű nemzeti állammá akarja azt átváltoztatni” - írták a Nagyszebenben, 1905. szeptember 18-án kelt felségfolyamodványukban.

Világháború: IV. Károly, József főherceg és II. Vilmos látogatásai Szászföldön (1917)

Az első világháború az erdélyi szászok életét éppúgy felforgatta, mint az egész országét, és mindez az uralkodó dinasztiához fűződő viszonyukban is nyomot hagyott. Az 1916. augusztusi román betörés Erdélybe azt eredményezte, hogy immáron nem csak a szász származású hadköteles férfiak, hanem a szász civil társadalom is saját bőrén érezte a háborút. Brassó és Nagyszeben városai különösen megsínylették a törcsvári és Vöröstorony-szorosokon bezúduló román hadsereg portyázását, ezért a polgári lakosság egy része és a fontosabb intézmények is átmenetileg elvándoroltak. Bizonyára nem növelte a Habsburgok tekintélyét, hogy az augusztusi román támadásra érdemi ellencsapást csak német katonai segítséggel mértek; igaz, az Erich von Falkenhayn tábornok vezette német-osztrák-magyar seregek meglepő gyorsasággal, gyakorlatilag egy hónap alatt kiszorították az ellenséget Erdélyből. Egy évvel később, 1917 nyarán IV. Károly király személyesen látogatott el Erdélybe, ahol a hadműveleteket a dinasztia részéről felügyelő József főherceg kalauzolta. Károly június 18-án érkezett meg. Utazása főként Székelyföldre koncentrálódott, de azért néhány szászok által lakott települést is érintett. József főherceg emlékirataiban azt jegyezte fel,

55