Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Székely Tamás: "Ad retinendam coronam". Az erdélyi szászok és a Habsburg-dinasztia kapcsolata a dualizmus korában (1867-1918)
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően más nemzetiségi csoportok, úgy az egységesnek tűnő erdélyi szászok sem alkottak monolit politikai közösséget, belpolitikai vitáik pedig sokszor generációs vagy az egyes szász települések közötti heves rivalizálásba torkollottak. Mégis, a politikai kultúra vizsgálatánál kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy létezett egy meghatározó és közösségük túlnyomó többségére jellemző szász önkép, melynek az uralkodóhoz fűződő viszony is integráns részét képezte. A Habsburgok esetében is kézenfekvő lenne a nemzetközi szakirodalomban bevett fogalommal operálni, azaz nem csak az uralkodót és családtagjait érteni az elnevezés alatt, hanem a Habsburg Monarchiát vezető, azaz Bécshez feltétlenül lojális politikai és társadalmi eliteket, illetve magát a birodalmat irányító soknemzetiségű adminisztrációt is. Ennek ellenére jelen tanulmány döntően a szűkén vett dinasztiára szorítkozik, mivel 1867 után Magyarország széleskörű autonómiát élvezett a birodalomban. Ez azt eredményezte, hogy mind az uralkodó elitek, mind pedig a felsőbb adminisztráció inkább magyarként és budapestiként, mintsem Habsburgként és bécsiként élt a szász fejekben. Általánosságban is elmondható, hogy a szász-Habsburg viszony önmagában véve nehezen értelmezhető, inkább erdélyi szász-magyar-Habsburg „háromszögről” érdemes beszélni. Egy kisebbségben élő nemzeti-politikai közösség és egy uralkodóház kapcsolata nehezen megragadható, elvont történeti jelenség, megértéséhez azonban tényleges történelmi események adhatnak támpontot. Ezek a szász-Habsburg vonatkozásban értelemszerűen kétfélék lehettek: vagy a szászok fordultak a dinasztiához, vagy pedig fordítva. Ez az írás két-két példát vizsgál mindegyik eshetőségre. Előbbire lesz példa a szász asszonyok küldöttségének 1898-as bécsi kirándulása a helységnév-vita kapcsán, illetve a szász evangélikus konzisztórium felségfolyamodványa az 1905-ös oktatásügyi viták során. Utóbbi esetekre enged rálátást Ferenc József 1876-os nagyszebeni útja, illetve IV. Károly magyar király, József főherceg és II. Vilmos német császár 1917-es világháborús látogatásai Szászföldön. A sor némileg bővíthető lenne, azonban nem számottevően. A szász-Habsburg kapcsolódási pontok ritkasága már önmagában előrevetíti, hogy milyen ívet futott be e különös viszony a dualizmus időszakában. A földrajzilag ellentétes irányú, de politikailag hasonló jellegű eseményekre alapvetően három forrástípus enged betekintést. Mindenekelőtt a német (adott esetben a magyar és román nyelvű) politikai sajtó, azon belül is kiemelten a nagyszebeni szerkesztésű Siebenbürgisch-Deutsches Tageblatt, mely a korszakban az erdélyi szász politikai gondolkodás reprezentatív megjelenítőjének számított.2 Másodsorban az egyes szász-Habsburg kapcsolódási pontokról fennmaradt jegyzőkönyveket, leveleket és egyéb dokumentumokat kell említeni, származzanak bármelyik oldalról, vagy akár harmadik féltől. Végül, de nem utolsó sorban a visszaemlékezéseket, történetírói munkákat célszerű vizsgálni, hiszen az utó2 40 Ernst Weisenfeld: Die Geschichte der politischen Publizistik bei den Siebenbürger Sachsen. Frankfurt, 1939, 99. o.
