Levéltári Közlemények, 87. (2016)

Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Székely Tamás: "Ad retinendam coronam". Az erdélyi szászok és a Habsburg-dinasztia kapcsolata a dualizmus korában (1867-1918)

I

„Ad retinendam coronam”

kor szemüvegén keresztül is tetten érhetők a politikai kultúra egyes rétegei, így az uralkodóról vagy népcsoportokról a korszakban élő képek, képzetek is. Mielőtt a fenti események kronologikus ismertetésére sor kerülne, érdemes áttekintenünk, hogy mi jellemezte az erdélyi szászok és a Habsburgok viszonyát a rendi és abszolutista korszakokban, illetve, hogy miként alakult az erdélyi szászok politikai helyzete 1867-et követően. Mindkét történeti viszonyrendszer döntően meghatározta az erdélyi szászok és a Habsburg-uralkodóház viszonyát az első világháborút megelőző évtizedekben.

Az erdélyi szászok és a Habsburgok viszonya a rendi korszakban

„Nagyszeben külső képében és belső életében félreismerhetetlen a szinte áhítattal tisztelt császárváros, a Habsburg-udvar meghatározhatatlan összetételű és mégis sajátos légkörének hatása. A szász értelmiség feltörő része állandóan Bécs felé kacsingat, az udvar kegyétől várja a boldogulást. Ebben a fenntartás nélküli Bécs felé vonzódásban, ebben a lihegő alattvalói lojalitásban van valami egészségtelen és bántó” - kesergett Pukánszky Béla 1943-ban Erdélyi szászok és magyarok című munkájában.3 A gondolat záró szavai ma már furcsán hatnak egy történeti munkában, de ha el tudunk tekinteni a sorok közül kiszüremkedő nemzetiségi részrehajlástól, akkor érthetővé válhat a 18-19. századi erdélyi szász politikai alapállás. A török kiűzését követően Erdély mint a Szent Korona országainak egyike a Habsburg Birodalom részévé vált, azonban nem lépett közjogi unióra Magyarországgal, amitől két évszázaddal korábban elszakadt. A 18. század az erdélyi szászok számára is a béke és az építkezés évtizedeit hozta el, és mindaddig egyáltalán nem bánták, hogy egy német nyelvű dinasztia uralkodik felettük, amíg az történeti kiváltságaikat tiszteletben tartotta. Sőt, a lassan összeforró és megerősödő Ausztria új távlatokat is nyitott a szász közösség legkiemelkedőbb tagjainak.

„Ebben az egész században szilárdan a Habsburg-dinasztia oldalán állt a szász arisztokrácia. Több családja magas állami tisztségeket nyert el. Egy részük már földbirtokokat s magyar nemességet, sőt főnemesi rangot is szerzett. Azok a szász patríciusok pedig, akik „csak” a városok kormányzását tartották kezükben, mint a kiváltságok egyedüli haszonélvezői, makacsul szembeszállottak minden átalakulással” - jegyezte meg Sárközi Zoltán Az erdélyi szászok a nemzeti ébredés korában (1790-1848) című 1963-as kötetében.4 A nyilvánvaló marxista felhangok ellenére is igaz, hogy a szászok alapvetően konzervatív politikát folytattak, melynek a rendi autonómia megőrzése, azaz a Szász Universitas kereteinek a korszakhoz történő megfontolt igazítása állt a középpontjában. A kérdés csupán az

3 Pukánszky Béla: Erdélyi szászok és magyarok. Pécs, 1943, 82-83. o.

4 Sárközy Zoltán: Az erdélyi szászok a nemzeti ébredés korában: 1790-1848. Budapest, 1963, 35. o.

41