Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Irodalom
Irodalom felbontás jellemzője, új eleme az ornamentikás, szecessziós cselekményvilág, a boldog békeidők Magyarországa. Legfontosabb darabja a társadalmi és lélektani regény szintézisére törekvő 141 perc a befejezetlen mondatból (Déry Tibor - Fábry Zoltán, 1974). Gelencsér könyvének több pontján is részletesen elemzi a filmet, kiemeli annak asszociációs gyorsmontázsait. A film szerinte ott „torpan meg”, hogy a szubjektív tudatfolyamot objektív időbe helyezi (286. o.). A dokumentarista stílus a szocialista realizmus manipulativ híradójából áradó illúziórealizmust leplezi le, amely tárgyias szemléletével az experimentális stílusra lesz hatással (például Balázs József - Gyarmathy Lívia: Koportos, 1979). Itt jegyzi meg Gelencsér, hogy a folyamatelemzések eddig jól megragadták a tematikai ábrázolást, viszont innen már az alkotók formaelemzése ad(hat)ja meg ugyanezt. Erről szól a Forgatott könyvek második része. Ám érthetetlen, hogy miért marad ki a dokumentum- és játékfilmet ötvöző Budapesti Iskola (Szalai Györgyi, Dárday István, Tarr Béla, Zolnay Pál) parafrazáló irodalmi adaptálóinak mélyebb elemzése, mint például a Csehov Három nővéré bői átdolgozott Filmregényé (Dárday István - Szalay Gyöngyi, 1977). Különös az is, hogy a könyv tetőpontjától milyen gyorsan jutunk el az esettanulmányokig. A Ketten egy farmernadrágban fejezet a nemzedéki közérzetfilmeket foglalja össze. A dimenzióvesztés és a társadalmi jelenből való kiábrándulás a drámaiat- lanságban, a dokumentarizmusban és az elbeszélhetőség megkérdőjeleződésé- ben jelenik meg. A fejezet íve Gábor Pál Tiltott területétől (Vészi Endre, 1969) Gothár Péter Ajándék ez a nap?-jáig (Zimre Imre, 1979) tart, ahol az irónia az ábrázolt világ tárgyában és nem módjában érhető tetten. Még kisebb tematikába sorolja Gelencsér a magyar avantgarde vonulatát. Bódy Gábor, Erdélyi Miklós és Magyar Dezső a textualitást hangsúlyozva hozzák létre filmjük vizuális-narratív szövetét. A Forgatott könyvek elemzési célja itt beteljesedik: az irodalom egyesül a film szövetében, mégis a fejezet végi összefoglalásban (ismét) hiányoznak a két formát (irodalmat és filmet) mediálisan is összefoglaló elemzési meglátások, s csak általános szintézisek szerepelnek. Az ötödik és a hatodik rész a 80-as, 90-es évek filmjeit elemzi 1995-ig bezárólag. A művészet ekkor már kikerült a hatalompolitika látóköréből. A film a történelmi tudat (történelmi horror), a politikai játékfilm és a hosszú riportfilmek tere lesz, többségében klasszikus elbeszéléssel. Kovács András Bálintra hivatkozva a „profik” és „dilettánsok” küzdelme csak az irodalomban hoz paradigmaváltást (323-326. o.). Legmélyebben Gothár Péter és Esterházy Péter kapcsolatát feszegeti a szerző. Az Idő van (1985) és a Tiszta Amerika (1987) a közérzetfilmek folytatásának tűnnek, melyekben poétikailag jelennek meg Esterházy szövegei. A szerző itt megjegyzi, hogy néha érdemes túllépni az adaptáción is (például Jeles András esetében, akiről legújabb könyvét jegyzi Gelencsér). Egyetérthetünk vele, kár, hogy ezt kötetében nem alkalmazta többször. Gotháré mellett a fejezet legjobb része az Álombrigád (1985) elemzése, amely egymaga beteljesíti a kötet ívét is; maga a film egy termelési szöveget 387
