Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Irodalom
Irodalom tematika szempontjából, amelyet Móra Ferenc - Tamási Áron-adaptációk vetítenek előre. A kötet következő két fejezete adja a szöveg legnagyobb szeletét és egyben újdonságát is. Gelencsér az adaptációk filmes tematikájából ezúttal sem hagyja ki a kultúrpolitikai dimenziókat, mankóként használva ismert recepciótörténeti feldolgozásokat (Szilágyi Gábor, Standeisky Éva). Kitűnő érzékkel bontja tovább a szálakat a szerző. Az elemzések mélységét olvasva gyorsan rájövünk, hogy Gelencsér e munkájában valójában az 1948-tól, még mélyebben 1954-től induló korszakra fókuszál. így, ami ezt megelőzi, az „bevezetésként”, ami pedig követi, az „utószóként” szerepel a szövegben. A Révai József-féle kultúrpolitika nyomán az írók bekerültek a filmgyártásba. A szerzőket a paraszti ábrázolás filmes visszaadásába tudták a leginkább bevonni, ezért a népi írók vonala tovább élt a sematizmus idején is. Gelencsér megjegyzi, hogy a „vállalható” írókra az ellenőrizhetőség miatt volt szükség, ezért még ekkor is korlátozott volt az irodalom formateremtő funkciója. A harmadik fejezet az 1954-1962 közötti időszakot öleli fel (Ideológiai enyhülés és formai útkeresés). Gelencsér analitikus, elemző szemlélete itt a legrészletesebb. Komoly kultúrpolitikai változások jellemzik ezt az időszakot: a vezetésben Révait Darvas József, később Aczél György váltotta. Az irodalom formaalkotó ereje ekkor volt a legtermékenyebb, s a szerzők inkább esélyként látták ezt a változást az újításokra. Közös pont volt, hogy az irodalom és a film képviselői is a hitelesség és a valósághűség célját tűzték ki. E „találkozás” eszköze a metafo- rikusság (cselekményben, karakterben, ideában), amelynek legfőbb eredménye végül az lett, hogy az irodalmiasságtól megfosztották a filmet. Továbbra is a népiek gondolkodása volt a meghatározó. Gelencsér önálló tematikát emel ki e korszakból; a paraszti jelent ábrázoló alkotásokat, melyeket legfőképpen a dokumentáris stílusa miatt jelentős Talpalatnyi föld (Szabó Pál - Bán Frigyes, 1948) indított el. Ez a tematika prezentálja a meghatározó szemléleti és stilisztikai tendenciákat a későbbi új hullámban is.6 A 30-as évek népi mozgalmának továbbélése a magyar filmművészetben régóta parlagon heverő téma. Sajnos Gelencsér is elmulasztja ennek a vonulatnak a teljes elemzését, adalékaival inkább a jövő szerzőinek adja át a lehetőséget. Az átmeneti korszakban formailag az expresszív kép és a montázs a fő eszköze a filmeknek. Galgóczi Erzsébet Fémionjában (rendező: Kis József, 1962) a „társadalmi dráma felett a magánéleti dráma” veszi át a helyet (108-114. o.), s így új fordulatot eredményez a magyar filmben. Ennek párdarabja Makk Károly Megszállottakja (1962), ami ugyan nem adaptáció, de a jelen idejű vidéki miliőbe helyezi a metaforikus formát. A „paraszti múltnak” nevezett sodorban ez a metaforikusság a pszichológiai formákkal még nagyobb jelentőséget kap (Tatay Sándor - Makk Károly: Ház a sziklák alatt, 1958). 6 Lásd Sándor Tibor: A paraszti sors változásai. Vidéki Magyarország, I-IV. Filmvilág, 2015. 1. sz. 12-17. o.; Uo. 2. sz. 30-35. o.; Uo. 3. sz. 28-34.; Uo. 4. sz. 8-14. o.) 384
