Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Irodalom
Irodalom A kötet két külön részből áll. Az első, hivataltörténeti rész (9-93. o.) több alfejezetre tagolódik. Az első alfejezet bemutatja, milyen iratőrzési és hivataltörténeti előzményei voltak az 1749. évi levéltár-alapítást megelőző időszaknak. A 18-19. század esetében külön kitér a HHStA iratanyagának bővülésére, a személyzeti állomány összetételére, és részletesen bemutatja a magyar levéltárosok szerepét, így Gévay Antal, Gözsy Gusztáv munkáit. A historiográfiai áttekintés talán egyik legizgalmasabb része a korai, a 18-19. századi magyar történeti kutatásokat és kutatóit tárgyalja, kezdve Bajtay Antaltól, Kollár Ádámtól, Pray Györgytől egészen Franki (Fraknói) Vilmosig, utalva kutatási témáikra, nehézségeikre. Fazekas István ezt a fejezetet (majd az 1868-tól kezdődő időszak levéltártörténetét is, amely a magyar hivatalnokok ottani megjelenése révén jelent fordulópontot) eddig feltáratlan levéltári dokumentumok alapján tárgyalja, és itt is külön figyelmet szentel a Bécsben alkalmazott magyar levéltárosoknak és történészkutatóknak. Főként Károlyi Árpád, a 36 évig szolgáló levéltáros történészi, levéltárosi működését kell kiemelnünk, aki négy évig a HHStA igazgatója is volt. A könyv jellemzi más történészek, például Szekfű Gyula bécsi időszakát is. Nagyívű áttekintésben felvonultatja azon kutatók, az ismertek és a kevésbé ismertek pályafutását is, akik a 19. század végén, a 20. század elején bécsi levéltári forrásokkal kerültek kapcsolatba. Kiemelendők ezek a historiográfiai szempontból értékes és megbízható adatok: Fazekas István hivatali helyzetének köszönhetően mindezeket a bécsi levéltári irattárban őrzött kutatási kérelmek és kutatói adatlapok alapján tudta összegyűjteni és így rekonstruálni a kutatások menetét és tematikáját. A 20. századi levéltár-történeti események között értelemszerűen részletesen esik szó az 1926. évi badeni egyezményről, de említésre kerülnek az Olaszországgal, Csehszlovákiával, Romániával kötött hasonló, iratátadást célzó (és számunkra kevésbé ismert) megállapodások is. A badeni egyezmény értelmében felállított magyar levéltári delegáció működését és a bécsi történeti kutatásokat napjainkig követhetjük nyomon, és képet kapunk a delegáció munkájának súlypontjairól is. A kötet azonban a második része (95-552. o.) miatt válik a Bécsbe készülő kutatók számára megkerülhetetlen és gyakorta forgatott kézikönyvvé. A 456 oldalas ismertető leltár-rész alapos és a gyakorlatban is jól hasznosítható áttekintést ad a Bécsben őrzött iratanyagokról. Ahogy a kötet címe is jelzi, azokról, amelyek magyar szempontból érdeklődésre tarthatnak számot - de olyanokról is, amelyek esetében keveseknek jutna eszébe, hogy magyar vonatkozásokat is tartalmazhat. Fazekas István - köszönhetően majd két évtizedes tapasztalatának és a könyv lábjegyzeteiből jól érezhető alapkutatásainak - olyan „elrejtett” irategyüttesekre is ráirányítja a figyelmet, amelyek mindeddig a magyar kutatók vagy a nagy kutatási trendek látószögén kívül estek. Ilyen például a személyi hagyatékok közül Ernst Birk hagyatéka (a Hofkammerarchiv 19. századi levéltárosa volt), Heinrich Friedjung történész, publicista hagyatéka, vagy Otto 333
