Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Műhely - Ungváry Krisztián: Karl Pfeffer-Wildenbruch, Budapest és a kitüntetések...
1 szenvedése minden képzeletet felülmúlt. A körülmények ismeretében Budapest védői már ekkor is túlteljesítették azt, ami tőlük katonailag elvárható lett volna. A német parancsnokot nemcsak alárendeltjei kérték a kitörésre. 1945. február 3-án felkereste bunkerjában Angelo Rótta pápai nuncius, aki a diplomáciai testület doyenjeként felszólította arra, hogy legyen tekintettel a lakosság szenvedéseire. Pfeffer-Wildenbruch azt válaszolta erre, mindez kompetenciáján kívül van, de megígérte, hogy az OKH-hoz12 fordul. Ezt meg is tette, másnap azonban Heinz Guderian, az OKH vezérkari főnöke közölte vele, hogy Hitler parancsa változatlan, és a magyar fővárost az utolsó töltényig tartania kell. Ennek ellenére a kitöréssel kapcsolatos kérését február 5-én megismételte, de újra elutasító választ kapott. Budapest német parancsnoka 1945. február 11-én hosszú hetek után először hagyta el a várbunkert, miután egy sajátos stílusban megírt táviratban közölte feletteseivel: „új harci ellátó bázist keres” - nem merte ugyanis még ekkor sem nyíltan közölni, hogy várbeli hadállásait nem kívánja tovább tartani. Biztos ami biztos, a távirat leadása után a rádió-berendezéseket is szétverette. Érthetetlen, mitől rettegett, hiszen Hitler tiltó parancsától nem kellett volna tartania: ha fogságba esik, akkor amúgy is mindegy, amennyiben pedig sikeresen eléri a saját vonalakat, akkor szintén. Hitler sokkal nagyobb parancsszegéseket is szó nélkül lenyelt, amennyiben az ügy mögött látható volt az eredmény, mint például a harkovi páncéloscsata esetében, ahol Paul Hausser Obergruppenführer (altábornagy) megtagadta a város tartását. Pfeffer-Wildenbruch a Horváth-kert egyik házából létesített áttörésen keresztül mászott le hadtestének kisebb csoportjával az Ördögárok csatornájába. Sajátos módon ehhez az akcióhoz legénységi ruhába öltözött át. Gosztonyi azt írja, hogy fogságba esése előtt tépte le magáról a rendfokozati jelzéseket.13 Azokon a felvételeken azonban, amelyeket a szovjetek még aznap készítettek róla, csak az látható, hogy kabátjáról hiányoznak a vállapok, az ezeket rögzítő gombok viszont sértetlenek. Az is látható, hogy legénységi sapkát hord, ami inkább arra utal, hogy kezdettől fogva legénységi öltözetet választott magának. Tapasztalva a Bolyai-akadémiánál lévő kijárat környékén uralkodó állapotokat, visszafordult, és egy mellékjáraton, amely a Budenz utcában végződött, a hajnali órákban kimászott a földfelszínre, ahol a legközelebbi, ekkor még építés alatt álló házba menekült. Az oroszok a délelőtti órákban fedezték fel őket. Fogságba esését a szovjet források is több verzióban adják elő. A 297. lövészhadosztály politikai tisztje szerint: „A házért vívott csata során14 az ellenséghez küldtünk egy németül tudó magyar civilt azzal, hogy adják meg magukat. Az ultimátum alátámasztása végett a házzal szemben felállítottuk 45 milliméteres lövegűnket, Karl Pfeffer-Wildenbruch, Budapest és a kitüntetések... 12 OKH = Oberkommando des Heeres, azaz a német szárazföldi haderő főparancsnoksága. Gosztonyi Péter: Budapest lángokban, 1944-1945. Móra, Budapest, 1998, 149. o. 14 Nem volt csata, legfeljebb néhány lövés dördülhetett el. 263
