Levéltári Közlemények, 87. (2016)

Műhely - Pollmann Ferenc: I. Ferenc József és a központi hatalmak közös főparancsnokságának terve

Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően

ügy csak fokozni fogja a vele szemben Bécsből és Budapestről egyébként is érezhető megvetést.6 (Ez utóbbi csak részben minősíthető Conrad üldözési mániájának: a Monarchia legfelső katonai vezetésén belüli intrikák egyik fő célpontja éppenséggel a vezérkari főnök volt.)

A korabeli aktákból kiderül, hogy Frigyes főherceg részletesebben is kifejtette álláspontját, amit azonban az időközben megszületett döntés után már nem tartott alkalmasnak eljuttatni az uralkodóhoz, ezért csak Károly trónörökösnek írta meg azt. Ebben a fentebb már ismertetett véleményéhez képest annyi újdonság van, hogy ugyan nem értett egyet Ludendorff megbízatásával (ebben saját személyére és az osztrák-magyar haderőre nézve sértő vonást fedezett fel), mégis kész volt elfogadni a közös főparancsnokságot a német tábornok mellett, ameny- nyiben erre uralkodója utasítja. Másrészt viszont javaslattal élt az előállott probléma megoldására. Frigyes szerint kihúzná a dolog méregfogát, ha egy-egy német, illetve osztrák-magyar tábornok lenne a legfőbb parancsnok mellé a vezérkari főnöki posztra kinevezve, és munkájukat ugyancsak vegyes stáb segítené. Osztrák-magyar vezérkari főnökként Alfred Krauss altábornagy lett volna a jelöltje, német részről pedig - bár a döntés nyilvánvalóan Vilmos császáré - el tudta volna képzelni Ludendorffot. Mindebből úgy tűnik, hogy Frigyesnek nem lett volna ellenére a legfőbb főparancsnokság - még ha csupán az északkeleti hadszíntérre vonatkozott is az de csak akkor merte volna elvállalni, ha Alfred Krauss ott van mellette, hogy ellensúlyozza Ludendorff hatását.

Mindenesetre az uralkodó döntése után a közös főparancsnokság terve közel két évre lekerült a napirendről. Legalább is osztrák-magyar részről. Német oldalról azonban valamilyen formában továbbra is melegen tartották a gondolatot. Pontosabban Falkenhayn vezérkari főnök volt az, aki 1915 augusztusának végén készített emlékiratában egy olyan hosszúlejáratú „véd- és dacszövetség” gondolatával állt elő, amelyet Németország, Ausztria-Magyarország, Törökország és Bulgária kötnének (utóbbival ebben az időben még folytak a szövetségi tárgyalások), de más, semleges államok is csatlakozhatnának hozzá. Elképzelése szerint Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia között egy olyan szilárd állam- szövetség létesülne, melyben a vezető szerep Németországé lenne, a Monarchia pedig kénytelen volna elfogadni katonai felségjogainak bizonyos fokú korlátozását. Ez alatt a német vezérkari főnök a következőket értette: háború esetére a közös főparancsnokság átadása a német császárnak, illetve a német hadvezetésnek (DOHL),7 békében felügyeleti jog a feltárt hiányosságok megszüntetésének megkövetelhetőségével, az általános hadkötelezettség azonos végrehajtása, egységes lőszerek és egységes kiképzési utasítások, közös vezérkar saját elnökletével, tisztek kölcsönös vezénylése. Egy ilyen tartalmú katonai konvenció tervét

6 Feldmarschall Conrad: Aus meiner Dienstzeit 1906-1918. Bd. V. Rikola Verlag, Wien - Leipzig - München, 1925, 409. o.

^ Deutsche Oberste Heeresleitung.

252