Levéltári Közlemények, 87. (2016)

Műhely - Pollmann Ferenc: I. Ferenc József és a központi hatalmak közös főparancsnokságának terve

Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően

hadsereg között, 1915 őszén a Balkánon pedig Mackensen tábornagy parancsnoksága alatt a Szerbia elleni hadjáratban részt vevő német 11., osztrák-magyar

3. és bolgár 1. hadsereg között. Ugyanakkor az orosz hadszíntéren a front északi felén túlnyomó részben német, déli szakaszán pedig zömmel osztrák-magyar csapatok harcoltak, a balkáni front nyugati (albániai) részén monarchiabeli, keleti részén bolgár (és csekély számban német) egységek álltak. Utóbbi hadszíntereken a hadműveletek egységes irányítása nem valósult meg: az érintett hadvezetőségek saját elhatározásaik alapján folytatták a harctevékenységet.

A központi hatalmak földrajzi elhelyezkedésükből fakadóan jelentős előnyt kovácsolhattak (volna) a belső vonalak kihasználása révén, amennyiben sikerül koordinálniuk a különböző frontszakaszokon folytatott hadműveleteket. Az erre vonatkozó együttműködésnek azonban hiányzott a megfelelő döntési jogkörrel rendelkező intézménye. A két világháború között megjelent egyik hadtörténeti munka szerzője nem kevesebb, mint négy különféle módját sorolta fel az egységes irányítás megvalósításának. 1) Rendszeresen tartandó konferenciákkal; 2) „legfelsőbb hadvezetőség” létesítésével; 3) több-kevesebb teljhatalommal bíró „végrehajtó testület” felállításával; 4) egy generalisszimusz kinevezésével.2 1916 őszén a központi hatalmak végül megállapodtak II. Vilmos német császár személyében mint legfelsőbb főparancsnokban, ám ez a megoldás Ferenc József halála és Károly trónra lépése következtében nem bizonyult tartósnak.

Természetesen nem ez volt az első kísérlet egységes főparancsnokság megteremtésére. A német és az osztrák-magyar hadvezetés a villámháború kudarcát követően az orosz „gőzhenger” nyomásának mind nehezebben ellenálló monarchiabeli csapatok súlyos helyzetét látva, először 1914 októberében tárgyalt a keleti frontra vonatkozóan közös főparancsnokság létrehozásáról. A kezdeményezés politikusoktól származott: Hohenlohe herceg, berlini osztrák-magyar nagykövet és von Jagow német külügyminiszter beszélgetésén merült fel az ötlet, amelyről azután november 4-én az MKSM3 vezetője, Bolfras gyalogsági tábornok táviratilag értesítette Franz Conrad von Hötzendorfot, a Monarchia haderejének vezérkari főnökét. A táviratban a császár katonai kancelláriájának vezetője mind Conrad, mind Frigyes főherceg, hadsereg-főparancsnok állásfoglalását is kérte Hohenlohe és Jagow tervéről, miszerint az oroszok ellen harcoló 9. német, valamint az 1. - 4. osztrák-magyar hadseregek fölé létrehoznának egy közös legfőbb főparancsnokságot, élén Frigyes főherceggel, aki maga mellé kapná a német Ludendorff altábornagyot vezérkari főnökeként. A terv szerint Conrad lett volna

2 Gisbert Beyerhaus: Einheitlicher Oberbefehl. Ein Problem des Weltkrieges. F. Bruckmann Verlag, München, 1938, 11. o.

3 Militärkanzlei Seiner Majestät: az uralkodó katonai kancelláriája.

250