Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Cieger András: Legitimációs problémák az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezésben
1 Egyébiránt midőn minket a nép megválasztott, hogy képviselői legyünk, nem azt várta, hogy tőle kérjünk tanácsot, hanem azt, hogy mi adjunk neki tanácsot.”25. Azt gondoljuk, hogy igaza volt Deáknak, amikor a kiegyezés társadalmi támogatottságáról így beszélt: „Azt mondják némelyek, hogy az ország nem örül ezen kiegyenlítésnek, s azt nem szereti. [...] Állítsuk azonban úgy a kérdést, hogy óhajt-e az ország inkább visszamenni ismét azon állapotra, melyben a kiegyenlítés előtt volt? S alig hiszem, hogy sokan legyenek, kik, komoly megfontolás után, őszintén igennel felelnének.”25 26 * A társadalom tehát nem lelkesedett az új politikai rendszer iránt, mégis a többség lojálisnak bizonyult (például személyes érdekei vagy éppen politikai érdektelensége folytán), a kiegyezés nem konszenzusra, hanem a megszokásból, a biztonságérzetből eredő beletörődésre épült. A századforduló felé közeledve e belenyugvást Kossuth is kénytelen volt tudomásul venni emigrációjában. Iratainak esetleges publikálása kapcsán így írt: „Ki gondolna ott azzal abban a hyperlojalis boldog országban, mely úgy beleszeretett az osztrákba, hogy még ha el akarna menni, sem eresztené el!’21 Ausztriában még kevésbé beszélhetünk a kiegyezéses rendszer társadalmi támogatottságáról. Mint jeleztük, maguk az osztrák-német liberálisok is bizalmatlanul tekintettek az új berendezkedésre, mások a föderációban reménykedtek, a csehek tiltakozásuk jeleként távolmaradtak a törvényhozástól. Általában is gyenge volt a patriotizmus: „Még szomorúbb, hogy nincs patriotizmusunk sem. Ausztriai patriotizmus úgyszólván soha sem létezett s ha katonai tisztikarban s hivatalnokokkal létezett, az egykori Ausztriával együtt elenyészett. A dualisztikus Ausztriáért már a dolgok természete szerint mindenki csak félig lelkesül, mert a másik felet magára nézve idegennek tartja” - vélekedett Eötvös.28 Hasonló kételyeinek adott hangot röpiratában Adolf Fischhof is: „Ausztriának van alkotmánya, mely a szabadság számára menedéket nyújt, vannak nagy tehetségű férfiai, kik erkölcsi komolyságban és kitartó erőben vele osztoznak. Hogyan lehetséges, hogy ez az épület, híres architektúrája ellenére, azok többsége szerint, akiknek abban kellett telepedniök, nem lakályos? Az ok valóban csak a lakosok makacsságában, vagy talán mégis az építési terv hibáiban, a szerkezet hiányosságaiban keresendő?”29 A magyarországi születésű osztrák politikus a társadalmi kohézió és a patriotizmus erősítése érdekében Ausztria föderális átszervezését szorgalmazta. Legitimációs problémák az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezésben 25 Deák Ferenc beszéde a hatvanhetes bizottság közösügyi javaslatáról, 1867. márc. 28. DFB IV. 461-462. o. 26 Deák Ferenc beszéde az államadósságról szóló törvényjavaslat tárgyában, 1867. dec. 14. DFB V. 330-331. o. 22 Kossuth Lajos Helfy Ignáchoz, Torino, 1885. augusztus 4. Idézi Csorba László: Kritika és kultusz. Az öreg Kossuth Turinban. In Kossuth Lajos a „magyarok Mózese”. Szerk. Hermann Róbert. Osiris Kiadó, Budapest, 2006,229. o. Eötvös József: Naplójegyzetek. 1870. nov. 24. Történelmi Szemle, 1978. 2. sz. 408. o. 29 Adolf Fischhof: Ausztria és fennállásának biztosítékai (1869). In Fenyő István: Adolf Fischhof és a Habsburg Monarchia. Argumentum Kiadó, Budapest, 2002, 120. o. 15
