Levéltári Közlemények, 87. (2016)

Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Cieger András: Legitimációs problémák az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezésben

Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően

csak Kossuth nagy népszerűségére, a földosztó parasztmozgalmakra, a nemzetiségi tiltakozásokra, az 1848-as törvények teljes visszaállítását célul tűző politikai egyletekre, az ellenzéki Demokrata Körökre és néhány radikális megyei törvényhatóságra, de akár a Deáknak és híveinek küldött névtelen fenyegető levelekre is.

Ha a kormányzati hatalomra került magyar liberális politikusok naplóit, leveleit olvassuk át, akkor is rábukkanhatunk olyan mondatokra, amelyek a legitimáció körüli bizonytalanságokra utalnak. Andrássy miniszterelnök állítólag 1869-ben úgy nyilatkozott pártjában, hogy „A népnek 9/10 része ellenünk, az értelmiségnek pedig 9/10 része mellettünk van ugyan, de a teret napról-napra veszítjük lábaink alól.”2i 1870-ben az elhúzódó delegációs vitákra reagálva Eötvös pedig e szavakat írta naplójába: „Én azon alkotmányos formákat, melyeket 1867- ben alkotánk soha nem tekintettem állandóknak, de elfogadtam, mert általok Magyarországnak annyi szabadság biztosítattott, mennyire kifejlésünkre szükségünk van, de tudni szeretném, vajon Andrássy és Deák szintén kiábrándultak-e mar.

A kép azonban árnyaltabb akkor, ha azt nézzük, hogy a kiegyezés után 1869- ben megtartott első képviselőválasztáson a szavazati joggal rendelkezők többsége a Deák-pártnak és így a kiegyezésnek szavazott bizalmat. Továbbá mind Deák, mind Andrássy személyes népszerűségét is képes volt megőrizni. Ugyancsak sokan örültek a kiegyezés nyomán megélénkülő gazdasági életnek, a hitellehetőségeknek stb. A kormányzattal szemben megfogalmazott keserű kijelentések mögött pedig nem feltétlenül a rendszer teljes elutasítása húzódott meg, hanem például a kormányzati intézkedések miatt bekövetkező népszerűségvesztés állt.

Az is kétségtelen azonban, hogy a kezdeti években a hatalom igen élesen reagált a kiegyezést megkérdőjelező törekvésekre. A Demokrata Köröket betiltotta, a rebellis megyék önkormányzatát felfüggesztette, a Kossuth leveleit közreadó újság szerkesztőjét, Böszörményi Lászlót pedig börtönbüntetésre ítélte. Nem véletlen, hogy Deák a kiegyezési politika társadalmi bázisáról szólva, a közvélemény akaratának kifürkészhetetlenségéről beszélt. Éppen ezért szerinte a kellő szaktudással rendelkező politikusnak kell a nép érdekeit szem előtt tartva racionális döntéseket hoznia: „Tisztelem én is a közvéleményt, és teljesen méltányolom annak hatalmát, mert tudom, hogy azzal szembeszállni rendesen sikertelen küzdelem, de politikai életem folytán azt tapasztaltam, hogy alig van nehezebb föladat, mint igen sok tárgyra nézve a valóságos közvéleményt megtudni. [...] * *

^ Gajzágó Salamon Torma Károlyhoz, Pest, 1869. november 19. Idézi Deák Ágnes: „Ő csak Deák és nem Deákpárti”. Deák és pártja 1869 után. In Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége, 1833-1873. Szerk. Molnár András. Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 2004, 262. o.

^ Eötvös József: Naplójegyzetek. 1870. nov. 28. Történelmi Szemle, 1978. 2. sz. 409. o.

14