Levéltári Közlemények, 87. (2016)

Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Cieger András: Legitimációs problémák az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezésben

I

Legitimációs problémák az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezésben

megkoronázásán, de hogy nem az új politikai rendszer megtagadása motiválta, azt a kiegyezést követően elmondott beszédei is bizonyítják.19

Ausztriában ugyan nem érte ilyen éles támadás a kompromisszumot, de azt erősítő morális igazolást sem volt egyszerű találni. A korabeli források és a történészi munkák szerint a ciszlajtán politikusok lelkiállapotára 1866-67-ben a katonai és politikai vereségből fakadó depresszió, a kudarc és a csalódás, majd a beletörődés érzése volt jellemző.20 Több képviselő ráadásul az összbirodalom koncepciója, az osztrák állameszme végleges feladásának bűnéről beszélt. Skene szerint a kiegyezést pártoló liberális Alkotmánypárt „a szabadságot írta a zászlajára, hogy a szabadságot és az általa képviselt országok és népek politikai jogainak kifejlődését eltemesse.” A kompromisszum nem lesz más, mint „a magyar uralom a régi abszolutizmussal”.2'

Ezzel szemben a kiegyezést támogatók éppen azzal érveltek, hogy mindezidáig a látszatalkotmányosság keretei között élt Ausztria (gondoljunk az 1849. márciusi, az 1860. októberi és az 1861. februári oktrojált alkotmányokra). A birodalmi álmok szertefoszlása miatt érzett csalódásra a gyógyírt a valódi alkotmányosság és parlamentarizmus megteremtése jelentheti. Továbbá azzal biztatták politikustársaikat, hogy az egyöntetű bizalmatlansággal fogadott dele- gációs intézmény csak átmeneti megoldás és a tízévenként „felmondható monarchia” (Monarchie auf Kündigung) névvel csúfolt konstrukció idővel jobbá változhat, hiszen „a dualizmus az egységállam maradványait és a leendő egységállam csíráit hordja magában.”22

Közmeggyőződés, a politikai rendszerbe vetett kollektív hit

A liberális politikai rendszerek legitimitásukhoz nem nélkülözhetik a néptől származó felhatalmazást. A 18-19. században megfogalmazott alkotmányok egy része a népfelség elvét tételesen is rögzíti. Az elvi deklarációk mellett a gyakorlatban a népakaratot, a társadalom lojalitását rendszerint a népképviseleti választások vagy egyéb szimbolikus, ünnepélyes tömegakciók fejezhetik ki.

A kiegyezést övező évek megmozdulásai azonban azt jelzik, hogy jelentős társadalmi erők utasították el az új politikai rendszert Magyarországon. Gondoljunk

19 A mára már meghaladott történészi interpretáció szerint a „haza bölcse” csalódott művében, így belső emigrációba vonult, és lényegében megváltás volt számára a halál. Lásd például Szabad György: Deák Ferenc három politikai korszaka. Magyar Tudomány, 1976. 11. sz. 675-687. o.

20 Somogyi: A birodalmi centralizációtól... 120-121. o.

21 Skene 1867. november 12-i képviselőházi beszédét lásd DFB V. 290. o.

22 Plener 1867. november 12-i képviselőházi beszédét interpretálja Somogyi: A birodalmi centralizációtól... 207. o.

13