Levéltári Közlemények, 87. (2016)

1946 - a forint bevezetése - Gábor Péter: Hetvenéves a forint - az új valuta születése numizmatikai szemszögből

I

Gábor Péter

HETVENÉVES A FORINT - AZ ÚJ VALUTA SZÜLETÉSE NUMIZMATIKAI SZEMSZÖGBŐL

1946. augusztus elseje Magyarországon egy kaotikus gazdasági időszak lezárását jelentette. Ezen a napon vezették be az új valutát, a forintot, mely a stabilizáció jelképévé vált. Tény, hogy a kérdés számos feldolgozást megért már, a kerek évfordulóra tekintettel azonban érdemes visszatekinteni az indulás időszakára, az új fizetőeszköz „hőskorára”, amely a magyar pénztörténet egyszersmind egyik legjelentősebb állomása is.

Közismert tény, hogy a világtörténelem mind a mai napig legnagyobb mértékű pénzromlása a magyarországi pengővalutát sújtotta. Ezt - minden ellenkező híreszteléssel szemben - még a közelmúlt két legjelentősebb hiperinflációja, az 1993/94-es jugoszláv és a 2006-2009 között több hullámban jelentkező zimbabwei sem volt képes túlszárnyalni. A második világháborút követően a romokban heverő magyar gazdaságnak ugyanis egyszerre több olyan nehézséggel is szembe kellett néznie, amelyek egyenként is súlyos gondot jelentettek, együttes hatásuk azonban katasztrofális következményekkel járt. Az ipari létesítményeket lerombolták vagy leszerelték, a kevés működő üzem és bánya főleg szovjet jóvátételre dolgozott vagy a Vörös Hadsereg ellenőrzése alatt állt. Emellett általános volt az élelmiszer- és munkaerőhiány, és nem utolsósorban mind az Ideiglenes Nemzeti Kormány, mind a szovjetek fedezetlen pénzkibocsátással igyekeztek úrrá lenni a pénzügyi nehézségeken. Ezek a folyamatok mind hozzájárultak a pengővaluta értékének drasztikus csökkenéséhez.

1944 ősze óta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bankjegyei és a Vörös Hadsereg által kiadott pénzjegyek közösen forogtak a nagyközönség kezében. Utóbbiak a forgalom kisebb részét képezték, mintegy 5 milliárd pengő összértéket képviseltek. 1945 tavaszán az Ideiglenes Kormány megkezdte az arany- és árualap hiányában gyakorlatilag fedezetlen bankjegykibocsátást. Ezzel párhuzamosan zajlott a nyugatra hurcolt pengőkészletek visszaáramlása is, ami még inkább növelte a jegyforgalmat. Mivel sem idő, sem anyagi fedezet nem állt rendelkezésre újabb tervezetek elkészítéséhez, ezért több új címlet legyártásához korábbi bankjegyek vagy bankjegytervezetek ábráit használtak fel. A békebeli kiadásokkal szemben ezek egyszerűbb technikával, csak ofszetnyomással, valamint némi szín- és rajzolati módosítással készültek. Az elértéktelenedés következtében időközben használhatatlanná vált érmék forgalmát 1945. december 31-ig bezárólag megszüntették.1

1 Rádóczy Gyula - Tasnádi Géza: Magyar papírpénzek 1848-1992. Danubius Kódex Kiadói Kft, Budapest, 1992, 17. o.

129