Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Cieger András: Legitimációs problémák az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezésben
JJ Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően látta a nemzet halálát. Éles bírálata nyomán hazai hívei a kiegyezés támogatóit pecsovicsnak bélyegezték, akik hazafiatlan módon félredobták korábbi elveiket és elárulták a szabadságot.13 A kiegyezés aláíróiról pedig A Honárulók címmel jelent meg kulcsregény.14 Nem véletlen tehát, hogy Ferenc József közel három évtizeden keresztül Kossuth puszta létét is az Osztrák-Magyar Monarchia legitimitása elleni támadásként érzékelte (lásd magatartását Kossuth 1894-es temetésekor).15 1867 folyamán éles hangú sajtóvita bontakozott ki Kossuth levelei nyomán, amely lényegében az új magyar politikai rendszer legitimációs bázisáról szólt. Deák hívei a kiegyezést 1848 reális örökségének tekintették, amely az alkotmányosság hagyományait a valós politikai helyzethez igazítja. Pulszky Ferenc úgy vélte, hogy Kossuth az emigrációban elszakadt a nemzet akaratától: „A nemzet kijózanodott ábrándjaiból, nem érti többé Kossuth politikáját, amint viszont Kossuth nem érti többé a hazai viszonyokat.” Ezzel szemben „Deák eljárása mindenki előtt világos volt, s politikája nem kereste az árnyékot.” Pulszky szerint a kiegyezést az egész ország várta, és a nemzet ösztönösen Deákhoz fordult tanácsért.16 Maga Deák a főváros polgárai előtt elmondott beszédében a kompromisszum morális igazolását a magyar alkotmányosság és a nemzeti szabadság helyreállításában látta. Ismét politikusi túlzással élve eszményi állapotként írta le az új korszakot: „elmondhatjuk, hogy az alkotmányos szabadság, mely jelenleg Magyar- országban úgy, mint Ausztriában létezik, s a jogi viszonyok, melyeken az alapszik, olyanok, minőknél szabadabbak alig vannak Európában. ”'7 Úgy véljük, hogy a kiegyezés legerősebb morális igazolását a közvélemény előtt valójában éppen Deák Ferenc személye jelentette. Deák személyes tisztességét, politikai bölcsességét még ellenfelei is elismerték, Kossuth levelei sem tudták igazán megingatni tekintélyét. Pártjának karizmatikus vezetője volt, hívei rajongással és csodálattal hallgatták szavait: „Mint egy ember, könnyes szemekkel keltünk fel vezérünk mellett, ki óriási nagyságban állt erkölcsi hatalmával előttünk és a nemzet, a történet előtt” - írta naplójába az igencsak kritikus Lónyay is.18 Ugyanakkor a mai napig nem tudjuk bizonyosan, miért nem vett részt Deák a kiegyezési folyamat fontos és szimbolikus aktusán, Ferenc József 1 3 Lásd például Ormódi Bertalan: Pecsovics-világ Magyarországon: Történeti rajz a jelenkorból, Pest, 1868. Tóvölgyi Titusz: A Honárulók. 1-3. kötet. Pest, 1872. 15 Gerő András: Képzelt történelem. Fejezetek a magyar szimbolikus politika XIX-XX. századi történetéből. Eötvös Kiadó - PolgarArt, Budapest, 2004, 60-65. o. Pulszky Ferenc: Válasz Kossuth Lajos nyílt levelére. Pest, 1867. május 28. Lásd A kiegyezés. Szerk. Cieger András. Osiris Kiadó, Budapest, 2004, 193-199. o. 17 Deák Ferenc beszéde Pest város polgárainak tisztelgő küldöttsége előtt. Pest, 1868. december 17. DFB VI. 153. o. 1® Lónyay Menyhért 1866. december 6-i naplóbejegyzését idézi Cieger: Lónyay Menyhért... 122. o. 12
