Levéltári Közlemények, 86. (2015)
Gyáni Gábor: Valóban korszakhatár 1945?
1945 - Korszakhatár? Kérdés persze, hogy a második világháború a maga irtózatos emberi veszteségével ténylegesen érintetlenül hagyta volna a munkaerő adott fejlettségi szintjét; ezt a kérdést Jánossy külön nem vizsgálja, hanem csak posztulálja. Ezt leszámítva vagy a dologba beleszámítva is meg lehet azonban kockáztatni azt a feltevést, hogy a második világháborúnak a hadviselő országok gazdaságára tett hosszú távú kedvező hatása közvetlenül nem a háború számláját terheli. Anélkül is a már előzetesen adott gazdasági trendvonal tört volna utat magának az érintett államokban, amit a háború egy időre felfüggesztett. Ebben rejlik - Jánossy magyarázata szerint — a nyugatnémet vagy a japán csoda titka, mely országok esetében a már eleve magasabb gazdasági potenciál teljesítette ki magát a háború utáni helyreállítási periódus lendületét is élvezve. E tekintetben többre voltak képesek az említett nemzetgazdaságok, mint a hozzájuk képest csekélyebb gazdasági, a munkaerő fejlettségében rögzült potenciált birtokló kelet-európai, és utóbb a kommunista tervgazdálkodás jármába fogott kelet-európai országok. Az utóbbiakban hamarabb véget is ért ez okból a gazdasági helyreállítási periódus, részint azért, mert itt köny- nyebb volt elérni a háború előtti gazdasági fejlettségi szintet, részint pedig azért, mert ezek a népgazdaságok a kevésbé szárnyaló gazdasági trendvonal adottságai mellett hajtották végre a háború után esedékes helyreállítási feladatokat. S mi vajon a helyzet az életminőséggel, így mindenekelőtt a szabadság- jogok állampolgári hozzáférhetőségével. Esett már szó róla korábban is, hogy a szociális biztonság háborút követő általános térnyerése a folytonosság és a diszkontinuitás sajátos egyvelegét mutatja. Tény, hogy Európa nyugati (és északi - a skandináv országok) és déli részein az ez irányú fejlődés az individuumot megillető szabadságjogok csökkenését is eredményezve, jobb és biztonságosabb életet garantált majd mindenki számára. Merőben más volt ugyanakkor a helyzet a szovjet nagyhatalmi befolyás övezetébe került kelet- és délkelet-európai országokban, ahol a szabadság- jogok már azelőtt sem álltak a nyugati tömegdemokráciákban megszokott szinten (a két háború közötti Csehszlovákia volt az egyedüli kivétel), de most még a korábbiaknál is kedvezőtlenebb helyzetben találták magukat az új világpolitikai elrendeződés folyományaként. A kommunista diktatúrák által uralt Kelet-Európábán is megnőtt viszont - a közeli múlthoz képest - a szociális biztonság szintje, még ha számos ellentmondással járt is együtt ez az új fejlemény. Ezek egyike, hogy az erőszakos állami jövedelemnivellálás és a tulajdon állami kisajátítása nyomán, tehát viszonylag alacsony életszínvonal mellett valósult meg a társadalom tág köreit felölelő szociális biztonság, ami így leginkább a szegények szociális (jóléti) államának felelt meg. További fontos korlátja volt az itteni új rendnek, hogy a politikai, az állandósult állami önkény szinte mindennapivá és általánossá tette a politikai létbizonytalan8
