Levéltári Közlemények, 86. (2015)

Átmenet és újrakezdés - Csonka Laura: A Magyar Kommunista Párt tevékenysége a buchenwaldi koncentrációs táborban

Átmenet és újrakezdés „Egy új európai közösség kifejlődésének nyílnak meg a lehetőségei a Szovjet­unió gazdasági és politikai befolyásának jegyében. A népeknek most megnyílik az önrendelkezési joguk nemcsak nemzeti függetlenségük tekintetében, de gaz­dasági és szociális újjáépítésükhöz is. És mindenütt ott találjuk a Szovjetunió földrajzi és eszmei közelségének, ennek a nagy szomszédságnak történelmi je­lentőségű mozgatóerejét Európának majdnem valamennyi országában. [...] Ennek az új helyzetnek felismerése, ennek boncolása és tudatosítása minden kommunistának elsőrendű feladata. Ez az új helyzet és benne a Szovjetuniónak a szerepe, a népeknek egymáshoz és a Szovjetunióhoz való viszonya, kiinduló­pontja minden politikai meghatározásnak, minden politikai tájékozódásnak. ”61 Magyarország helyzetét, a magyarországi viszonyokat is ismertette a Buchenwaldban lévő magyarok számára. Kiemelte, hogy az elnyomó Auszt­ria és Németország addigi irányító szerepét a magyar politikában a Szovjet­uniónak kell felváltania, ugyanis a Vörös Hadsereg és a Szovjetunió a felsza­badulást, a szabadságot hozta meg a magyarok számára. „A szovjet hadsereg a magyar fasizmus leverésére jött az országba. Nem a magyar nép ellen. így lett a győzelmes szovjet hadsereg megjelenése Magyarországon és az ország­nak vörös hadsereg által való megszállása a magyar nép megmentése, talpra állításának első lehetősége. [...] Megnyitotta a magyar nép új életének, szebb, jobb, független életének útját is. ”62 S így Magyarország hozzákezdhet gazda­sági, politikai és kulturális életének újjászervezéséhez, melyben óriási fel­adat hárul a kommunistákra, ideértve a buchenwaldi koncentrációs táborban felszabadított párttagokat is. Kohn Hillél a kommunista pártszervezetre, párt­tagokra vonatkozóan kritikát is megfogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a párt újjáépítésére van szükség a börtönökben, internáló- és koncentrációs tábo­rokban megedződött elvtársakkal. Az újjáépítés azt szolgálná, hogy a párt tá­mogatottsága nőjön Magyarországon, amihez leginkább az kell, hogy meg­szűnjön a pártnak a való élettől és a tömegektől való elszakadása, s újból megtalálja az utat a tömegekhez. S mit tegyenek a buchenwaldi kommunista párttagok? „Életük annak utána, amiket láttak, tapasztaltak és átéltek, nem lehet más, mint a munka és harc szakadatlan láncolata a most vázolt felada­tok szolgálatában egy szabad, független és demokratikus Magyarországért. ”63 Kohn beszéde nagy tetszést aratott. A sikerre való tekintettel a beszámolót sokszorosították és kiosztották a párttagok között tanulmányozás céljából.64 61 PSzL 677. f. 9. cs. 1. őe. 36. 62 PSzL677. f. 9. cs. 1. őe. 38. 63 PSzL 677. f. 9. cs. 1. őe. 42. 64 PSzL 677. f. 9. cs. 1. őe. 31 82

Next

/
Thumbnails
Contents