Levéltári Közlemények, 86. (2015)
Átmenet és újrakezdés - Csonka Laura: A Magyar Kommunista Párt tevékenysége a buchenwaldi koncentrációs táborban
Csonka Laura: A Magyar Kommunista Párt tevékenysége Az 1945. május 12-i ülésen a párt egy hónapos működéséről, tevékenységéről is beszámoltak a párttagoknak. Az eltelt idő alatt több tag ellen fegyelmi eljárást indítottak, melyek betekintést engednek a párt szigorú elveibe, hogy miként is gondolkodtak és milyen magatartást tanúsítottak azokkal a párttagokkal szemben, akik túlélték a holokauszt borzalmait és pár nappal, héttel korábban szabadultak fel. Négy személy ügyében ült össze a fegyelmi bíróság: Weisz Zoltánt felmentette az ellene emelt vád alól, Fuchs Simont félévre kizárta a párttagok sorából, Lénárd Lászlót megdorgálásra ítélte, Mag Dénes pedig abbahagyta orvosi működését. Ezen ügyek közül az alábbi kettőnek maradt fenn a dokumentációja. Fuchs Simon fegyelmi ügyét 1945. április 16-án folytatták le. Őt egy másik párttag, Gloszmann Ödön jelentette fel és vádolta meg azzal, hogy április 11- én, még a felszabadulás előtt a rendelkezésére bocsátott rejtekhelyen a mások tulajdonát képező élelmiszert megdézsmálta. Fuchs Simon elismerte a lopást, azonban úgy védekezett, hogy azt feltételezte, a tábor evakuálása miatt az étel „csáki szalmája”. Ezzel szemben bebizonyosodott, hogy még a felszabadulás előtt kezdte el a dézsmálást, amikor az étel tulajdonosai a blokkban voltak. Súlyosbító tényezőnek tekintette a fegyelmi tanács egyrészt azt, hogy Fuchs Simon az elbújás előtt bőséges reggelit és ebédet kapott, azonkívül „a kifejezetten az ő rendelkezésére bocsátott szalámi adagokhoz hozzá sem nyúlt, hanem ínyencebb falatok után nézett. ”65 A vád szerint Fuchs tettével súlyosan kompromittálta a magyar csoportot az NTB és a többi nemzet előtt, holott politikailag képzett, régi párttag volt. így félévre kizárták a párttagok sorából, azonban szakszervezeti és kulturális téren továbbra is dolgozhatott.66 Dr. Mag Dénes orvos ellen 1945 májusában folytattak le egy fegyelmi tárgyalást. Őt többen azzal vádolták meg, hogy táborbeli orvosi működése során a beteg gyerekekkel szemben hanyagul járt el, illetve a felszabadulás után nem segített a sebesültek ellátásában, továbbá amerikaiaktól kapott C vitamint rejtegetett és árult cigarettáért cserébe. A vádak következtében Mag Dénes visszalépett az orvosi tevékenységtől.67 Mint írásunk elején már említettük, 1945. május 18-án a magyar kommunista csoport tagjai közös nyilatkozatot írtak alá Emlékezzünk! Emlékezzünk Buchenwaldra! címmel. Ezzel a koncentrációs táborban eltöltött küzdelmes és fájdalmas időkre kívántak emlékezni. Később e nyilatkozat folytatásaként tartották meg évtizedeken át Kolozsváron a Memento Buchenwald Egyesület április 11-i találkozóit.68 65 PSzL 677. f. 9. cs. 1. őe. 43. 66 Uo. 67 PSzL 677. f. 9. cs. 1. őe. 46- 49. 68 http://adattar.vmmi.org/fejezetek/1781/09_gido_attila_az_ideologiai_utas.pdf (Utolsó letöltés ideje: 2015. augusztus 1.) 83