Levéltári Közlemények, 86. (2015)

Gyáni Gábor: Valóban korszakhatár 1945?

Gyáni Gábor: Valóban korszakhatár 1945?

hatalmak számára a szociális biztonság kérdése, ami nyilvánvaló rendszerstabilizáló tényezőként tud hatni. Ez siettette az 1945 előtt is már ez irányban kibontakozó intézményes politikai erőfeszítéseket.

Különálló kérdés a második világháborút követő évek, évtizedek látványos gazdasági növekedési üteme, amit többen is a háború kétségtelen következményeként könyvelnek el. Nem tisztünk elmélyedni a gazdasági növekedés histo- rikumában, arra azonban felhívhatjuk a figyelmet, hogy nincs egyértelmű bizonyíték arra nézve, miszerint ez közvetlenül a háború hatásának volna betudható. Jánossy Ferenc elméleti modellje a „gazdasági fejlődés trendvonaláról és a helyreállítási periódusokról” legalábbis nem ezt sugallja. Arra figyelt fel Jánossy, hogy a háború utáni helyreállítási periódusokkal együtt járó magas növekedési ütem nem (mindig) fejeződött be akkor, amikor egy adott nemzetállami gazdaság elérte a háború előtti szintet. Ez abból ered szerinte, ami Jánossy fő tézise is egyúttal, hogy „a helyreállítási periódus csak akkor tekinthető valóban befejezettnek, amikor a termelés eljut arra a szintre, amely adott időpontig elérhető lett volna, ha a háború egyáltalán be sem következik”,5 A háború által leginkább sújtott, gazdaságilag különösen tönkretett országok (Németország, Japán, Szovjetunió) gazdasági fejlődésének elemzésére támaszkodva tette ezt a megállapítást a közgazdász szerző. Ami arra vet szerinte fényt, hogy létezik egy objektív gazdasági fejlődési (valójában növekedési) trendvonal, amit időlegesen megzavarhat ugyan a háború, de amihez az adott nemzetgazdaság előbb vagy utóbb mindig visszatér, és ott folytatja a közben megakadt növekedést, ahol az akkor tartott volna, ha semmilyen zavaró körülmény sem jön közbe. A szinte determinisztikusnak ható gazdasági trendvonal fogalma nem misztikus (isteni, túlvilági) erő munkáját tanúsítja, hanem e világi tényezők folyománya: „a döntő momentum [ebben] a munkaerő fejlődése, és ezért valamely ország gazdasági fejlődése végső soron - vagyis hosszú távra - a munkaerőben rejlő adottságok kibontakozásától függ; hiszen a társadalom — bár gyakran késedelmesen és lemaradásokkal — végül mindig újból és újból előteremti a munkaerő mindenkori fejlettségi szintjének megfelelő termelési eszközöket. ”6 A háború elpusztítja ugyan a termelési eszközök kisebb-nagyobb hányadát, azonban sértetlenül meghagyja a munkaerő-állomány fejlettségi szintjét és struktúráját, és ezzel felkínálja a trendvonalhoz való mielőbbi visszatérés lehetőségét. Az érvelés szerint ugyanis a termelési eszközöknek a népesség adott fejlettségi szintje alatt álló elavult állománya bár „átmenetileg” fékezi a termelés növekedési ütemét, hosszú távra szólóan nem befolyásolja azt ilyen értelemben.

5 Jánossy Ferenc: A gazdasági fejlődés trendvonala és a helyreállítási periódusok. Budapest, 1966, 17. o.

6 Uo. 12. o.

7