Levéltári Közlemények, 86. (2015)

Átmenet és újrakezdés - Mikó Zsuzsanna: Az új jogrend kialakulása: a népbíróságok

Átmenet és újrakezdés

merült fel. A 81/1945. M. E. számú rendelet egy elévülési szabállyal tulajdonképpen újabb hatáskört adott a népbíróságoknak. A rendelet 9. §-a szerint ugyanis az 1919-ben és az azt követő években elkövetett azon politikai bűncselekmények elévülése, amelyeknek emberélet esett áldozatul, és amelyeknek az üldözését az uralmon volt hatalom megakadályozta, 1944. december 21. napjával veszi kezdetét. így nyílt lehetőség a fehérterror idején elkövetett bűncselekményekért való felelősségre vonásra is, nagy nyilvánosságot kapott például a Zadravecz páter ellen indított eljárás.33 Volt azonban olyan ügy is, amellyel kapcsolatban nagyon nehezen született ítélet. A Péter Gábor vezette Államrendőrség elfogta ugyanis azokat a kúriai bírókat, akik 1932- ben Sallai Imre és Fürst Sándor ügyében statáriális ítéletet hoztak. Később letartóztatták a vádat képviselő Széchy István főügyész-helyettest, sőt az akkori igazságügy-minisztert, Zsitvay Tibort is.34

A népbíróságok széles jogkörét az új tényállásokon túl az is biztosította, hogy a népbírósági rendelet 2. §-a szerint a hatásköre nemcsak a polgári egyénekre terjedt ki, hanem - a magyar jogban elsőként - a fegyveres erők tagjaira is, ideértve a rendőrséget és a csendőrséget is. Ezen rendelkezés ellen Vörös János honvédelmi miniszter tiltakozott a legélesebben, hiszen így a katonai bíróságok jogköre jelentős mértékben csorbult. A rendelkezéssel megszűnt a katonai bíróságok autonómiája, amely alapján a katonai személyek bűncselekményeinek elbírálása addig kizárólag a katonai különbíróságok hatáskörébe tartozott. Különösen aggályosnak látta Vörös János miniszter azt a gyakorlatot, hogy a polgári közbiztonsági szervek a honvédség tagjaival szemben is nyomoztak, sőt több katonát le is tartóztattak. A honvédelmi minisztérium ezért saját szervezetén belül felállított egy megfelelő osztályt a háborús és népellenes bűncselekmények megtorlására, amely alkalmas lett volna arra, hogy a legszigorúbban járjon el az ilyen típusú ügyekben, és emellett a katonai titok megőrzését is biztosította volna. A honvédségi felelősségre vonás autonómiájának megőrzését azért is tartotta indokoltnak a miniszter, mivel a 667/1945. M. E. számú rendeletben foglaltakat - miszerint akik háborús bűnösnek minősültek vagy népellenes bűncselekményt követtek el, addig is, amíg a népbíróság ítéletet nem hozott ügyükben, „közigazgatási úton a honvédségből ki kell csapni és ha rendfokozatuk van, le kell fokozni” - csak honvédelmi szerv hajthatta végre. Mindezen indokok alapján kérte a honvédelmi miniszter az igazságügy-minisztert, hogy tegyen olyan módosítást, amelynek révén a honvédség tagjai a honvéd büntetőbíráskodás alá tartozhatnak továbbra is. Végső érvei között szerepelt, hogy a katonai

33 BFL XXV. 4. a. Budapesti Büntetőtörvényszék. Büntetőperes iratok 2344/1950.

34 Uo. 1427/1950.

66