Levéltári Közlemények, 86. (2015)

Disputa - Körkérdés 1945-ről. Válaszol Berend T. Iván, Egry Gábor, Romsics Ignác, Szakály Sándor, Tomka Béla

Körkérdés 1945-ről

ramjába torkollt, míg Nyugaton a tanulságok levonása jegyében éppen a régi alapelvek új értelmezésére épült az új normalitás mert 1945-ben erős volt a folyamatosság is. A társadalom már korábban szembesülhetett azzal, hogy a jogokat vissza lehet vonni, a megszerzett vagyon újraosztható, a gazdaságirányításban egyre nagyobb szerepet kaphat az állam, sőt tömegek szakíthatóak ki otthonukból és telepíthetőek át, miközben még a konszolidált politikai rendszerekben is a radikális társadalmi átalakítás lesz a fő politikai mondanivaló. Talán ezzel is magyarázható, hogy a háború végi új berendezkedés kialakításában a demokrácia eszméje könnyen megfért nem csak a rendszer teljes átalakításával, hanem akár a jogkorlátozással, sőt jogfosztással is, amit aztán szinte minden társadalmi csoportnak el kellett szenvednie valamilyen mértékben.

Ha mindez igaz, nem meglepő az sem, hogy a környező országokban élő kisebbségi magyarok sorsa is ennek a kettősségnek megfelelően alakult, az viszont már inkább, hogy éppen az észak-erdélyi, a gyorsan szovjetizálódó Romániához visszakerült csoportjuknak adatott meg a konszolidáltabb átmenet. Hamarosan közössé vált azonban az a tapasztalat, hogy a megelőző időszakról egyre kevésbé lehetett változatos módon beszélni. Mivel ugyanez már megtörtént korábban is, a terület-visszacsatolások után, amikor a kisebbségi korszak csak szenvedéstörténetként volt előadható és az anyaországgal kapcsolatos problémáknak sem lehetett igazán hangot adni, az sem meglepő, hogy lassan 1945 élményét is felszívta magába a korábban kialakított kulturális Trauma: Trianon. Ami így egyre kevésbé szólt valódi társadalmi élményekről és tapasztalatról, viszont egyre nagyobbra növő, mindent felszívni képes jelkép lett, ismét csak folytatva egy jóval korábban megkezdett folyamatot.

Az új kezdet érzése teszi tehát törésponttá, pontszerűvé 1945-öt, de a folyamatosság könnyen felfedezhető elemei megengedik azt is, hogy a megelőző évtizedet és a rákövetkező két három évet mégis egységben lássuk, vagy legalább egységben - ne egymástól elszakítva, elkülönült eseményekként - értelmezzük. Ami biztosan véget ért 1945-ben az a háború volt és a velejáró háborús mozgósítás. Ez még azokra az országokra, régiókra is igaz, ahol a különböző irregulá- ris csoportok és az államhatalom fegyveres harca - alacsonyabb intenzitással - tovább folytatódott. Háború és béke között még akkor is hatalmas különbség volt, ha az életet körülvevő bizonytalanság nem tűnt el egyik napról a másikra.

Romsics Ignác: 1945, vagyis a II. világháború vége az elmúlt évszázad három legfontosabb korfordulójának egyike.1 Legalább olyan jelentős, mint az I. világháború befejeződését kísérő változások, és bizonyosan jelentősebb - *

A körkérdésre adott válaszom a kolozsvári Korunk 2015. 4. számában közölt cikkem tömörített változata.

333